Ugyan a teátrum – előadások tekintetében – őszig elcsendesedik, a helyi tehetségek időről időre élettel töltik meg az épületet, úgy a színpadon fenn, mint lenn a nézőtéren. Szombat délután ugyanis csak keresve lehetett egy-egy üres széket találni, ami nem is csoda. A Kalocsai Ifjúsági Fúvószenekar hirdetett jótékonysági koncertet Kalocsa Város Óvodájának javára, amelyen valamennyi tagintézmény fiatalsága közreműködött.
Családtagok, szülők, nagyszülők, testvérek, óvónénik egy emberként tapsoltak a fúvósoknak és a színpadra lépő apróságoknak, akik közös táncos koreográfiákkal tették színesebbé a színvonal tekintetében amúgy is kifogástalan műsort, vagy ahogy Fábry Sándor szokta mondani: jelenlétükkel emelték a program színvonalát.
Ezt a nagyérdemű is honorálta, hiszen a délután során kis híján százezer forint gyűlt össze adományokból, amelyet részarányosan szétosztanak a tagóvodák között. A cél az, hogy május utolsó vasárnapjára, azaz a gyereknap alkalmából meglepjék a kicsiket és egy-egy új játékkal, udvari eszközzel vagy rollerrel fogadják őket, tudtuk meg a szervező Kalocsa Város Óvodáiért Alapítvány elnökétől, Temesváriné Bánfalvi Tímeától, aki ezúton is hálás köszönetét tolmácsolja minden segítőnek, aki ott volt a szombati koncerten, kiemelvén Betlenné Dajkó Ágnest, a fellépő zenekar karnagyát.
STVN
Ahol a Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola fúvósai színpadra lépnek, ott garantált a jó hangulat, a siker és a telt ház – hát még ha a műsort imádnivaló apróságok táncos produkciója fűszerezi! Na, ilyen volt a szombat délután a Kalocsai Színházban.
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
