A rendezvény első részében – Tamás László könyvtárvezető köszöntője után – egy fényképes prezentációt láthattak az egybegyűltek a jövő hónapban 84. életévét betöltő mesterről és munkáiról, mintegy negyven fotóval. A továbbiakban egy, Czár Jánost munka közben bemutató módszertani videofilmet vetítettek le, amely egy-két évtizede készült.
A program hátra lévő részében a házigazda, Tamás László beszélgetett a népművésszel, részben életútjáról és élményeiről, tapasztalatairól, részben az általa fölvállalt munkáról, de az általa követett értékekről is szó esett.
Az előrehaladott kora ellenére tettvággyal teli kézműves – aki szakmája legmagasabb fokozatú elismerésével, a népművészet mestere címmel is büszkélkedhet – elmondta, hogy természetes anyagokból hogyan lehet játékot fabrikálni, s arról is szólt, hogy ő maga miként tett szert e tudásra.
Czár János nagycsalád sarja, és fölcseperedvén fontosnak érezte, hogy megőrizze azokat a játékokat, amelyekkel a ’30-as, ’40-es években szegénysorból származó parasztgyerekként maga is játszhatott. Miskei lévén jól ismerte Tóth Menyhértet, akire bizonyos fokig mestereként is tekintett, hiszen sok támogatást és bíztatást kapott tőle. Pályája kezdetén hatására egy ideig még festőként is tevékenykedett, akvarell képeket festett.
.jpg)
Népijáték-készítőként a ’80-as évek óta járja az országot, hogy tapasztalatokat gyűjtsön, és továbbadja tudását. Akkoriban a kalocsai Művelődési Központban népművészeti kézműves műhelyt is szerveztek néhány pályatársával – így néhai Bende Józseffel, a híres helybéli gölöncsér családból származó fazekasmesterrel, néhai Gubányi Imréné naiv festővel, valamint Frank Nándorral, aki a szövés rejtelmeibe vezette be a fiatalokat, és ma Dusnokon él. Sajnos ma már mindnyájuk közül csak Czár János aktív.
A népművészet mestere – játékkészítőként rajta kívül mindössze egy alkotó rendelkezik e címmel – mindezen kívül beszélt a család fontosságáról és a hagyomány megtartó erejéről is.
A bensőséges hangulatú rendezvény végén Illés Attila, Miske Polgármestere kért szót, hogy közelgő születésnapja alkalmából fölköszöntse a mestert, majd a megjelentek a szokásokhoz híven jóféle borral koccintottak, és finom pogácsa mellett még oldottabb légkörben folytathatták a beszélgetést.
A Kalocsai kincsesládát másodszor nyitották ki csütörtökön délután fél ötkor, amikor a Tomori Pál Könyvtár vendége Czár János fafragó, népijáték-készítő, a népművészet mestere volt.
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
