Nyitott Levéltárak – Családkutatók éjszakája az érseki levéltárban
2013. szeptember 30.,hétfő 10:12 |Az internetes családkutatás lehetőségei a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltárban – a digitális képektől a teljes szövegű anyakönyvi adatbázisokig című rendezvényre a Kutatók Éjszakájának keretében, a Nyitott Levéltárak Programsorozat részeként szeptember 27-én, pénteken 16-tól 22 óráig került sor az Érseki Kincstár épületének első emeleti előadótermében.
A rendezvényt dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek nyitotta meg. „A múltat végképp eltörölni” – idézte az Internacionálé szavait a főpásztor, rámutatva, hogy a mögöttünk hagyott korszakban tudatosan igyekeztek elszakítani az embereket a gyökereiktől, hogy így könnyebben irányítható tömeget hozzanak létre.
Az utóbbi időben azonban újra föltámadt az érdeklődés múltunk, családi, társadalmi kötelékeink föltérképezése iránt, és ezt az igényt nagyon jól szolgálja az új digitális adattár.
Az érsek méltatta a digitalizálásban részt vevők munkáját és annak jelentőségét. Elmondta: a digitalizálás nemcsak a jobb elérhetőség szempontjából fontos előrelépés, de az információk biztosabb megőrzése és az eredeti iratok kímélése szempontjából is jelentős előnyökkel jár.
Végül megköszönte a jelenlévő Török Ferenc polgármesternek a másfél évtizedes munka során a várostól és az önkormányzattól kapott segítséget.
A polgármester üdvözölte a városunk jó hírét erősítő fejlesztést. Elmondta: a város vezetése komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy erősítsék a Kalocsáról elszármazottak itteni kötődéseit. Ebben is nagy segítséget jelenthet az adattár, hiszen mostantól a világ bármely részéről bárki kutathatja itteni gyökereit, felmenőit.
Ezt követően dr. Lakatos Andor levéltárvezető mutatta majd be röviden Kalocsa és szállásai 1700-1910 közötti anyakönyvi adatbázisát sajtó munkatársai és a megjelent érdeklődők előtt. Megtudtuk, az adatbázis az eredeti irat fotóját és a rajta olvasható adatokat digitálisan is tartalmazza. A rendszerhez sokoldalúan alkalmazható, az adatok különféle szűrését és kulcsszavas keresést lehetővé tevő keresőszolgáltatás társul, jelentősen megkönnyítve a kutatók munkáját. Az adatbázis nemcsak a Főszékesegyházi Levéltár adatait tartalmazza, hanem más felekezetek anyakönyvi adatai és az itt nem szereplő, de a polgári anyakönyvekbe bejegyzett személyek adatai is kereshetőek.
A későbbiekben a kutatók tájékoztatást kaptak az adatbázis használatáról, majd egyéni segítségnyújtásban is részesültek kutatásaik megkezdéséhez vagy a továbblépéshez.
A rendezvény sikerét mutatja, hogy arra nemcsak Kalocsáról, hanem országszerte mindenfelől érkeztek érdeklődők, többségükben Bács-Kiskun megyén is kívülről, sőt, a közönség soraiban egy szabadkai kutató is volt.
