Kalohírek

 

Mindenkit letáncoltak a „gyerökök” – Csehországban a legtökéletesebbek!

2013. június 26.,szerda 19:19  |    
A múlt héten Csehországba, Kunovicére utazott a kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és a Bokréta Népművészeti Egyesület „Gyerökök” csoportja. A fiatalok ezúttal sem hoztak szégyent városukra, sőt, hazájukra (hiszen egyedüli magyar csoportként képviselték az országot), papírt szereztek róla, hogy ők valóban „tökéletesek” – persze mi ezt oklevél nélkül is jól tudtuk!
Megosztás: 

A nagy múltú, idén 20. alkalommal megrendezett cseh nemzetközi népművészeti gyermekfesztiválra 8-15 éves korig vártak csoportokat. A kalocsai „Gyerökök” táncos lábúi pedig éppen ezen korosztály képviselői közé tartoznak egy csokorban. Amint azt Illésné Koszta Krisztinától, a Liszt AMI tanszak-vezető táncpedagógusától megtudtuk, a felmenő rendszerű képzés nyomán folyamatosan cserélődő csoport a jelenlegi felállásban most lépett először színpadra külföldön, szebb debütálást pedig nem is remélhettek volna mestereik. Amellett ugyanis, hogy a gyermekbarát fesztiválon folyamatosan gondoskodtak kikapcsolódásról és lazító-programokról is az ifjúság számára, minden napra jutott – sokszor nem is egy – fellépés, rá kellett tehát dolgozni a jól megérdemelt pihenésre. A több napos kavalkád végén pedig szakmai zsűri értékelte a nemzetközi fesztivál közreműködőinek produkcióit.

- Vasárnap este volt egy gálaműsor, amelyen 15 csoport lépett színpadra. Ezt egy szombat esti versenyprogram vezette fel, ahol ugyancsak valamennyi csoport adott egy 10 perces műsort. Az eredményhirdetésre másnapig várni kellett. Először mindannyian kaptunk valamilyen kategóriában elismerő oklevelet. Nekünk a „legtökéletesebb előadásért” járó díjat ítélték, majd kihirdették a fesztivál legjobb hármasát is. Ebből a hármasból sikerült a legjobbként végeznünk, vagyis mi lettünk a fesztivál győztesei – újságolta örömmel a büszke pedagógus.

Illésné Koszta Krisztina megjegyezte, hogy városnézésre, vásárlásra, strandolásra egyaránt jutott idő, hogy a „Gyerökök” kipihenjék a fellépések, felvonulások és versenytáncok fáradalmait.

Annál kevesebb ideje lesz pihenni a vasárnap hazatért felkészítő pedagógusoknak, hiszen Krisztáék csütörtökön ismét útra kelnek. Ezúttal a franciaországi Toulouse-ban mutatják meg, hogy ropják a kalocsaiak. Oda a Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Ifjúsági csoportjával érkeznek, fogadtatásukról pedig bizonyosan beszámolunk majd, hiszen táncosainkat ismerve készpénznek vehetjük, hogy lesz miről!


-vis-
A videót a KalocsaTV készítette.

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére