Portálunk már korábban is bemutatta Fekete Gyulát a Liszt-év kapcsán, Liszt Ferencről írott, Excelsior! című operájának 2011 tavaszán tartott premiere alkalmából. A komponista életrajzát az akkori operabemutatójáról írt előzetesünkben olvashatják. A bemutató után interjút is közöltünk a művésszel.
A rendezvényt Tamás László könyvtárvezető rövid köszöntője után Turi Tibor zenetanár nyitotta meg. Megnyitó beszédében olyan, a helyi zeneszerető közönség előtt is ismert, de országosan, sőt esetenként nemzetközileg is jól csengő neveket sorolt, akik Fekete Gyula generációjával indultak, s vitték városunk jó hírét messze földre. Turi Tibor a Kalocsáról kirajzott sok sikeres muzsikus titkát firtatva fölidézte az akkori zeneiskolában folyó színvonalas munkát, valamint a zene iránt nyitott kalocsai nép nyújtotta inspiráló közeget.
Ehhez kapcsolódva Fekete Gyula a zeneiskola mellett az akkori Ének-zenei Általános Iskola szerepét hangsúlyozta, hiszen e tehetségek kivétel nélkül onnan kerültek ki, és az ország zenei életének fejlődése szempontjából a Kodály munkássága révén létrejött ének-zenei általános iskolák általános szerepét méltatta. Ezekben a ma már megszűnt, vagy átalakult iskolákban minden nap volt énekóra, minden tanuló énekkarban énekelt, így mindenkinél biztos zenei alapok alakultak ki. Ezekre már lehetett építkezni.
A továbbiakban pályájának alakulásáról beszélt a zeneszerző. Megemlékezett Lakatosné Klári néniről, énektanáráról, első zongoratanáráról, Tóth Józsefről, akitől a zenén kívül is rengeteg mindent lehetett tanulni, majd fölidézte a győri konzervatóriumi tanulmányait, a budapesti zeneakadémián és a tengeren túl, Chicagóban töltött tanulóéveket.
A továbbiakban Turi Tiborral és Tamás Lászlóval folytatott beszélgetés során szóba kerültek későbbi zeneszerzői megbízásai, oktatói tevékenysége és elismerései. A beszélgetés részeként elektronikus hanghozdozóról néhány zeneművének részletei is fölcsendültek.
A rendezvény a szokásos módon, sütemény, pogácsa és egy pohár bor mellett folytatott jó kedélyű beszélgetéssel zárult.
Csütörtökön 17 órai kezdettel tartották a Kalocsai Alkotók Köre programsorozatának következő rendezvényét, amelyen Fekete Gyula zeneszerzővel találkozhatott a kalocsai zenebarát közönség.
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
