Simon és Garfunker The Sound of Silence (A csend hangjai) című közismert slágerének elhangzása után Vikker József igazgató mondott rövid köszöntőt, majd Tamás Eszter szakmai megnyitója következett. A művészettörténész a halhatatlan szobrász, Rodin mondását idézte, amelyet a kiállítás mottójául is választottak: „Az a fontos, hogy érezz, remélj, remegj, élj. Elsősorban ember légy, csak aztán művész!”
A továbbiakban az egykori Vincellér-tanítvány pályájáról és művészetéről szólt. A mottó és a címválasztás is már sejteti, hogy, Nagy Enikő festészete szemlélődő, lírai művészet, a látványból indul ki, de azt gondolatilag és érzelmileg is földolgozva, új egésszé formálva adja vissza. Ennek megfelelően a megnyitót lírai, melankolikus hangvételű irodalmi és zenei összeállítás tette emlékezetesebbé.
Dobler Kitti, Szvétek Klára tanítványa a kiállítás címével azonos, A csend hangjai című irodalmi összeállítást mondta el, a Bajomi Réka, Enzsel Adél és Betlenné Dajkó Ágnes alkotta, az utóbbi művészeti vezetésével működő Intermezzo Fuvola Együttes pedig Sugár Rezső Este című művét, valamint Rimszkij-Korszakov Aranyfelhő című kompozícióját adták elő.
A korábban már a Kalocsa Art tárlatán is bemutatkozott Nagy Enikő kiállítása 2013. február 8-ig tekinthető meg hétfőtől csütörtökig 9 és 16 óra között, pénteken pedig 9-13 óráig. Csoportos látogatás esetén a 78/462-600 telefonszámon lehet bejelentkezni.
Január 18-án a Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium könyvtárában 9 óra 45 perckor nyitotta meg Tamás Eszter művészettörténész azt a kiállítást, amelyen az iskola egykori diákja, Nagy Enikő festményeivel, grafikáival és egyedi kerámiáival ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
