A Könyvtári Hét keretében a Tomori Pál Könyvtárban október 2. és 7. között tartott kulturális programsorozatra már korábban is fölhívtuk olvasóink figyelmét.
A rendezvény nyújtotta alkalmat a könyvtár kollektívája arra is fölhasználta, hogy népszerűsítse szolgáltatásait, bemutassák a könyvtár részlegeit. Simon Zoltán alpolgármester a megnyitón mondott köszöntőjében üdvözölte a könyvtár kollektívájának azon fáradozásait, amelyekkel az olvasóikat – különösen a fiatalokat – megmozgatják, bevonják a kultúra vérkeringésébe.
A mostani alkalommal a legkisebbek szórakoztatásáról a báb- és meseszoba volt hivatott gondoskodni, emellett azonban kézműves foglalkozások – mint a tojáskarcolás, vagy az agyagozás – is számot tartottak érdeklődésükre. Czár János népi játékkészítő a könyvtárban, míg Madár Helga fazekas Kovács László Kunszt József utcai műhelyében várta az érdeklődőket. Az utóbbi, külső helyszínen az elkészült munkákból még kiállítást is rendeztek.
.jpg)
A kulturális kínálatból – hagyományokról lévén szó – nem hiányozhatott a népművészet: Bukor Bernadett, Ifj. Kripta Istvánné és Madarász Lászlóné hazánk minden táját fölvonultató viselet-bemutatót tartott, de bemutatkozott Kalocsa élő népművészete is. Bencze Károlyné előadása a pingálás, tervezés, hímzés, gépi hímzés fortélyaiba avatta be az érdeklődőket, a Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes és a Mezei Virágok Népdalkör előadása pedig a népdalok és a néptánc világába vezette a közönséget.
A Mezei Virágok Népdalkör a műsorba tervezett népdalcsokor előadása után – a remek hangulatra tekintettel – ráadásként még bordalokkal is szórakoztatta az egybegyűlteket. Ez kitűnő aláfestést adott a Vintegro Pinceszövetség borkóstolójához. A fiatal hajósi borászok által készített nedűkkel Rácz József hentes, őstermelő sült hurkából, kolbászból, sonkából és más termékeiből összeállított ízelítőjének falatjait lehetett leöblíteni. Emellett majd húszféle hagyományos süteményt is megkóstolhattak a jelenlévők.
A rendezvényt – akárcsak a többi napon – könyvkiállítás és vásár kísérte.
A fotókat Benke Ferenc készítette.
A kalocsai Tomori Pál Könyvtár épületén belül is több helyszínen, továbbá egy külső helyszín bekapcsolódásával zajlott vasárnap délután kettőtől a „Könyves vasárnap – Családi nap” című rendezvény, amelynek középpontjában az apáról fiúra szálló, generációról generációra hagyományozott értékek álltak. Az egész délutánt kitöltő program a könyvtárnak az Országos Könyvtári Hét keretében zajló sorozatát lezáró rendezvénye volt.
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
