Kalohírek

 

Megáldották a közlekedési eszközöket

2012. augusztus 02.,csütörtök 12:22  |    
Július 29-én a reggeli fél 8-as és délután 5-ös szentmisék után Szent Kristóf vértanú, az utazók védőszentje közbenjárását kérve áldották meg a Szent István király templom előtti parkolóban elhelyezett közlekedési eszközöket.
Megosztás: 

Szent Kristóf a tizennégy segítő szent egyike, a hajósok és utasaik, illetve általában az utazók védőszentje, a népies vallásosság egyik legnépszerűbb alakja.
A név eredeti, görög alakja Krisztoforosz, jelentése: Krisztust hordozó.
A hagyomány szerint Kristóf a 3. század derekán Szamóban (Lükia) adta életét Krisztusért. A hatalmas termetű Kristóf szolgálatait a leghatalmasabb úrnak akarta felajánlani. Először egy király szolgálatába szegődött, ám ő félt az ördögtől. Ezért Kristóf a nagyobb úr, az ördög szolgálatába állt. Utóbbi viszont félt a kereszttől, így végül Kristóf Krisztust kezdte keresni, hogy szolgálatába álljon. Egy remete tanácsolta neki, hogy keresztelkedjék meg és legyen a felebarátai szolgálatára: hatalmas erejét kihasználva vigye át az utazókat a közeli, mindenkiben nagy félelmet keltő és veszélyes akadályt jelentő, erős sodrású folyón. Épített egy kunyhót a parton, és botjára támaszkodva mindenkinek segített az átkelésben.

Egy napon nevén szólította őt egy gyermek, kérve, hogy vigye át a túlsó partra. Kristóf teljesítette a kérést, de a folyó közepe felé haladva terhe egyre súlyosabbá vált, annyira, hogy minden erejére szüksége volt, hogy ne merüljön el és átérjen a túlpartra. Ott a gyermek elmondta neki, hogy a súly, amit cipelt, nagyobb volt az egész világnál, hiszen annak teremtője volt az, ő ugyanis Krisztus, a legnagyobb úr, akit Kristóf keresett, majd megajándékozta őt a vértanúság koszorújával.
A szent attól fogva, mártírhaláláig Szamóban térítette az embereket. Jelet mutatott: földbe szúrt botja azonnal kihajtott. Szavára még az elfogására küldött katonák is megtértek, később pedig, a börtönben az elcsábítására küldött szolgálólányok is vállalták a mártírhalált. Kristófon nem fogott a máglya tüze, sem az izzó sisak, ezért négyszáz katonával akarták halálra nyilaztatni. Ám a nyílvesszők – egy kivételével – megálltak a levegőben, az az egy pedig az őt elítélő bíró szemébe fúródott. Végül lefejezték Kristófot, akinek vére újabb csodát tett: meggyógyult tőle a bíró kilőtt szeme.

Kristóf névünnepét a katolikus egyház július 25-én tartja. Szobrait sokfelé állították utak mentén, útkereszteződésekben. Képét ma is sok autós és motoros hordja magával. A Magyar Autóklub Szent Kristófról elnevezett díjjal jutalmazza azokat, akik a legtöbbet teszik a biztonságos közlekedésért.


–C–

Fotók: Viczay Lajos

A videót a KalocsaTV készítette.

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére