Sokan érkeztek Dusnokról is, köztük a művész barátaiból álló Dusnoki Templomi Énekkar tagjai, akik énekükkel emelték a nap fényét. De a kalocsai és a környékbeli művészetkedvelő közönség is méltán várta érdeklődéssel Hubert László egyéni tárlatát, egyrészt, mert a művész a KalocsaART kezdetektől fogva jelen lévő kiállítójaként a és a Kalocsai Alkotótábor rendszeres résztvevőjeként jól ismert szereplője a város művészeti életének, másrészt, mert a tematikájában és stilisztikailag is változatos, de egységesen magas színvonalú összeállítás komoly műélvezetet ígért, ami nem is maradt el.
Hubert festészete figuratív, a konzervatívabb ízlésűek számára is „könnyen fogyasztható” festészet, de realista és impresszionista hagyományokból építkező, magabiztos technikai tudással megalkotott, igen érzékeny színhasználatról árulkodó festményein mindig megtaláljuk azt a gondolati pluszt, ami első pillantásra kiemeli őt a manapság divatosan dekoratív képek alkotói közül. Figyelemre méltó az a sokféleség is, amivel a művész az anyaghoz nyúl, akárcsak a látvány megragadásának, illetve alkotásai témaválasztásának a változatossága is. Fest tájképet, csendéletet, portrét, zsánerképeket, valamint az ember egyetemes létkérdéseivel, a hit titkaival, vagy a magyarság történetével, küldetésével foglalkozó látomásos realisztikus kompozíciókat is.
A január 6-án tartott kiállítás-megnyitón megjelenteket Simon Zoltán alpolgármester köszöntötte, majd a kiállítást Bolyki Lajos képzőművész nyitotta meg. A tárlat február 5-ig tekinthető meg a szokásos nyitva tartás mellett. Ami azonban a megszokottól eltér: mostantól vasárnap helyett mindig péntek délután lesz a kiállítások megnyitója – hívta fel portálunk figyelmét Tamás Eszter, aki a Schöffer-gyűjtemény igazgatójaként a házigazda szerepét tölti be a Városi Kiállítóteremben.
Hubert László
(Dusnok, 1963 – )
Autodidakta festőművész. 1992-ben kezdett festeni. Szenvedélyes fotósként a fényképezésen keresztül jutott el a képalkotás más formáihoz. ’93-ban Sáfrán Ferenc nyugalmazott tanító hívta meg az akkor alakuló Dusnoki Képzőművészeti Önképzőkörbe, amelynek így alapító tagja lett. 1997-ben Bolyki Lajos meghívására részt vett a Kalocsai Alkotótábor munkájában, amelynek – akárcsak a Szelidi Alkotótábornak – azóta is állandó résztvevője.
Műveit rendszeresen, évente többször is bemutatja csoportos kiállításokon, így a KalocsaART-nak is a kezdetektől fogva minden évben kiállítója. Többször szerepelt alkotásaival az Amateur Artium című pályázaton, s a legutóbbin országos sikert ért el, mivel képeit beválogatták az éves felhozatal krémjét jelentő „Esszencia” vándortárlat anyagába. Szintén tavaly nyert 1. helyezést a „Szőlő és bor” című tematikus pályázaton, a nyertes kép, egy pasztell csendélet a mostani kiállításon is megtekinthető. Egyéni kiállítása volt – többek között – Akasztón, Nagykovácsiban, Egerágon, valamint Kalocsán – a mostanival együtt – háromszor is, de a kiállított képek számának tekintetében ez utóbbi az eddigi legjelentősebb, az alkotói munkásságáról legátfogóbb képet adó tárlata.
Képei megtalálhatóak magángyűjteményekben belföldön és külföldön is, így Amerikában, Ausztráliában, valamint Európa több országában, mint Svédországban, Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Olaszországban, valamint Erdélyben is.
Hobbija az íjászat, gyerekeket is tanít íjászkodni, akiket különféle versenyekre is rendszeresen fölkészít. Emellett a helyi cserkészek munkájában is részt vesz, és a Dusnoki Templomi Énekkarnak is tagja, amelyben tamburán szokott közreműködni.
–C–
Hatalmas érdeklődés mellett nyílt meg Kalocsán, a Városi Kiállítóteremben Hubert László kiállítása „Nekem ecsetet adott kezembe az úr” címmel. A dusnoki festőművész kiállításának megnyitójára több mint százötvenen voltak kíváncsiak.
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
