A színpadon élő betlehemet mutattak be az iskola 5. és 6. osztályos tanulói, valamint a katolikus óvoda egyik kis óvodása a Háromkirályok, Mária, József, illetve a kis Jézus szerepében. Ezt követően Csatlós Mária Ilona a Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek általános elöljárójának megnyitó beszéde következett, majd Koczkás Emma M. Eszter igazgatónővér köszönte meg mindazok munkáját, akik ténylegesen részt vettek az építésben és a terem berendezésében, fölszerelésében.
A csarnokot az iskola 10. osztályának nyitó műsorával avatták föl. Bemutatójuk címe a Prédikátor könyvéből vett ismert idézet volt: „Ideje van az építésnek…”. Az előadást Baranyi M. Alix nővér rendezte, és a tanulókat is ő készítette föl. Az ünnepélyes avatórendezvényre a fenntartó szerzetesrend képviseletében Budapestről, Kiskunfélegyházáról és Rómából is érkeztek kalocsai iskolanővérek. Az estet szeretetlakoma zárta.
A rendezvényterem 250 fő befogadására alkalmas. Színpadterében fény-és hangtechnikai eszközöket is beépítettek, a majdani előadásokhoz projektor is rendelkezésre áll. A tervek szerint az iskola saját rendezvényeinek egy részét fogja majd itt tartani, de a terem használatára érdeklődés mutatkozott budapesti és vidéki színházak részéről is. A hely alkalmas mozi előadásokra, előadások, konferenciák megtartására, adottságai lehetővé teszik akár egész napos programok megtartását is, igény szerint étkezési lehetőséggel, hisz közvetlenül a színház mellett található az iskola ebédlője, ahol nyolcvan-száz ember ebédelhet, vacsorázhat egyszerre.
–C–
A videót a KalocsaTV készítette.
Vízkereszt vasárnapján, január 8-án került sor a kalocsai Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény új rendezvénytermének felszentelésére és felavatására. Ez az ünnep az évenkénti házszentelés ideje, ezért dr. Bábel Balázs, a Kalocsa- kecskeméti Főegyházmegye érseke az új épületszárnnyal együtt az iskolaépületet is megáldotta.
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
