Honlapunk olvasói számára esetleg furcsa lehet, hogy beszélgetésünk során tegezek egy olyan zeneszerzőt, aki szakmájának élvonalához tartozik. Erre a riportalany hozzájárulása mellett azért éreztem feljogosítva magam, mert már pici gyermekként abban a szerencsében volt részem, hogy Lakatos Gyurival meg a két nővéremmel együtt "nyolckezest játszottak" a hátamon. Már akkor is tegeződtünk...

Tehát:
– Híred hét határt bejárt, számos hazai és külföldi, sőt, tengeren túli, sikeres bemutatója volt műveidnek, uniós csatlakozásunk alkalmából ’56 emlékére írott Te Deum című oratóriumodat mutatták be Brüsszelben. Ennek ellenére Kalocsán alig, vagy egyáltalán nem szerepeltél a helyi médiában
– Geri István úr évekkel ezelőtt már írt rólam.

– Tehát egyszer. Mi lehet ennek az oka?
– Kevesled? Nem kell túl sokat forgolódni a média világában, nem egészséges az! Mi zeneszerzők nem vagyunk celebek, mi csak végezzük a dolgunkat: komponálunk. Ez nem látványos tevékenység. Nagyon hosszú ideig tart egy darab megírása, ami a mai gyors, klippesedő világunkban nem hír, nem adható el pillanatnyi szenzációként.

– Beszélgetésünk apropója az Excelsior! című, Liszt Ferencről írott operád bemutatója. Mióta készültél ennek a műnek a megírására?
– Három éve keresett fel Zimányi Zsófia, a Tavaszi Fesztivál igazgató asszonya – készülve az idei Liszt-évfordulóra – hogy egy opera megírására kérne fel, mit szólnék. Először túl vakmerőnek tűnt az ötlet, hiszen mégiscsak a leghíresebb magyar zeneszerzőnek kellene emléket állítani, ráadásul egy operában. De aztán éppen ez tetszett meg a feladatban, hát elvállaltam!

– Izgultál a bemutató előtt?
– Nagyon! De mindenki azzal vígasztalt, hogy egy komponistának ilyenkor ez a dolga. Én egyszerűen csak végeztem a dolgomat: izgultam.

– Hogyan fogadta a darabot a közönség?
– Nagyon jó hangulatú előadás volt, két ária végén is tapsoltak, új darabnál ez jó jel: egyből "vette a lapot" a közönség. Úgy érzetem, nem volt bukás, sőt!

– Kaptál visszajelzéseket a szakmától?
– Ez még túl korai. A szakírók most írják cikkeiket.

– Te magad elégedett voltál az ősbemutatóval?
– Nagyon. Az énekesek és a zenészek fantasztikus odaadással és nagy szeretettel dolgoztak. Minden, ami a színpadon látszott és hallatott, szándékaim szerint és beleegyezésemmel történt. Semmi rossz érzés nincs bennem.

– A „kortárs zene” szó hallatán sokan valami nehezen befogadható, csak vájtfülűeknek való dologra gondolnak. A zeneszerzőnek egyszerre kellene eredetit, újszerűt, a széles tömegek számára mégis érthető, örömet okozó alkotást létrehozniuk. Összeegyeztethető a modernség és a közérthetőség?
– Sokféle zene van, sokféle közönség is. Szerencsére. Van, aki a modernebb hangzásokat kedveli, és van, aki a közérthetőbbeket. Nehéz megmondani ma, mi korszerű és modern, és hol vannak a határok érthető zene és nehezen befogadható zene közt. De egy zeneszerző nem hiszem, hogy sokat foglalkozna ezzel! Mindenki olyan zenét ír, amilyenben hisz.

– A mai komponisták a jövőnek, vagy a jelennek dolgoznak inkább?
– Azt hiszem, minden komponista szereti, ha kompozíciói elhangoznak. Mozart, Bach és Liszt is korának közönségét szolgálta ki, eseményekre komponált. Senki nem az örökkévalóság számára írt zenét, hanem hogy a hétvégi misére vagy mulatságra legyen zene, és ne legyen csend. Mi, mai utódok is így vagyunk ezzel: kell, hogy eljátsszák a darabjainkat, különben minek írnánk?

– A XX. században a zenének matematizált, tudományos megközelítésű változatai törtek elő, s ezt a trendet a technikai fejlődés tovább erősítette, de a kortárs zenének vannak líraibb irányzatai is. Te melyik vonulathoz tartozol?
– Nem sorolom magam a kísérletező modernek közé. Nekik is megvan a közönségük, és azt gondolom, nekem is. A zenének túlontúl matematizált változatai engem kevésbé érdekelnek.

– Hülye kérdések: Ritmus, vagy Dallam? Forma, vagy mondanivaló? Gyönyörködtetés vagy eszmei üzenet?
– A zene összetettségében fantasztikus. E dolgok nem szétválaszthatóak, hiszen ha bármelyiket kivennénk a zenéből, hiányozna. A jó zenékben ezek megfelelő harmóniában és arányban fordulnak elő.

– Mondtam, hogy hülye kérdések… Egyike vagy annak a „zenei nagy generációnak”, akik a ’70-es-’80-as években Kalocsáról indultak, s vitték jó hírünket ország-világszerte. Ebben a városban az egy lakosra jutó, élvonalbeli zenészek száma – úgy gondolom – jócskán meghaladja az országos átlagot. Mire vezethető ez vissza?
–  A Kodály-módszerrel elindított zeneoktatás Kalocsán nagyon jól működött. Zeneóvoda, az akkori ének-zenei általános iskola az Érsek kert mellett és az Állami Zeneiskola rendszere jól épültek egymásra. Szerencsénk volt, hogy kivételes képességű és elhivatott tanárok tanítottak bennünket. Klári néni volt az ének tanárom, zongoratanárom pedig Tóth József – sokat köszönhetek nekik.

– Mennyi időd jut zenehallgatásra, és milyen zenét hallgatsz szívesen?
– Tanítok a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, ezért az órákra sok zenével készülök. Ez karban tart, rengeteg zenét kell hallgatnom, ez a munkám.

– Hogyan dogozol? Kivárod az ihletett pillanatot, és kiömlik belőled a zene, vagy hosszú ideig gyúrod, forgatod magadban a születendő muzsikát?
– Ez nagyon változó. De egy biztos: semmiképp sem úgy történik, mint a romantikus régi filmekben látjuk, hogy a hold halványan beszűrődik a sejtelmesen lengedező függönyön át – amit természetesen egy múzsa fújdogál. Ez is olyan szakma, mint bármi más: le kell ülni és csinálni. Ha van múzsa, ha nincs. Utóbbi esetben reménykedünk, hogy hátha közben mégis megjön, csak késik kicsit…

– A zeneszerzéshez használsz zongorát, vagy számítógépet?
– Mindkettőt. A számítógép használata ma már elengedhetetlen egy szerző számára, különösen a kottaíró programok ismerete hasznos, sőt elengedhetetlen.

– Dolgozol most is valamilyen művön?
– Egy szimfónia megírására nyertem felkérést a Nemzeti Kulturális Alap egy pályázatán. Május a határidőm. A címe már meg is van...

– Elárulod, mi lesz a címe a készülő szimfóniának?
– Babonából nem mondhatom meg. Majd, ha elkészül a darab, de nem előtte... ugye, megérted...

– Találsz nagy tehetségeket, ígéreteket egyetemi tanári munkád során?
– Nagy élmény számomra a fiatal tehetségekkel találkozni a Zeneakadémián. Nem is tudom, ki profitál többet. Ők belőlem, vagy én belőlük…

– Ha felkérést kapnál, szívesen komponálnál valamit Kalocsáról, Kalocsának?
– Egy zeneszerző sosem zárkózik el felkérések, megrendelések elől, legalábbis én biztos nem!

– Szoktál Kalocsán járni?
– Természetesen, hiszen édesanyám és rokonaim itt élnek. Ha Kalocsára jövök, mindig haza jövök. Nekem Kalocsán van a „haza”!

Kritikák az előadásról:

„Fekete briliáns hangszerelésű, dús dallamkincsű munkája, plágiumtól mentesen, nyílt idézetek nélkül, Liszt gazdag zenevilágától megihletetten ragad magával dallamokat. (…) Egyetlen szóval: szép. Bővebben: nagyon szép.”
(MGP - szinhaz.hu)

„(…) semmi sem Liszt és semmi sem Wagner, minden Fekete Gyula (…) ráadásul ízig-vérig magyar, a prozódia (…) a dallamok kifejezetten a magyar nyelv szabályai szerint alakulnak.”
(Vakulya Eszter – Magyar Nemzet)

Illés György

Fotók: Juhász Attila