A kalocsai képzőművészek Szegeden is bemutatkoztak
2010. január 21.,csütörtök 15:14 |A tárlat annak a 2006-ban a kalocsai Művelődési Központ által kezdeményezett sorozatnak része, amikor kalocsai alkotók az ország különböző galériáiban állíthattak ki. A 2009. novemberi szentesi Városi Galériában való bemutatkozást, a decemberi orosházi Városházán rendezett tárlat követte. Ezúttal a Tisza-partján Szegeden, a Nemzeti Színház szomszédságában álló Belvárosi Mozi épületében működő galériában szerepel az anyag.
Tóth Bogyó István a Belvárosi Galéria vezetője a Szegedi Felsővárosi Civil Egyesület nevében köszöntötte a kiállításra érkezett kalocsai alkotókat: Hubert Lászlót, Kiss Ernőt, Kiss Istvánt, Köhler Pétert, Kovács Norbertet és Ranga Tibort, valamint a helyi érdeklődőket. Ezt követően Asperján Istvánné népművelő a kalocsai Művelődési Központ nyugalmazott igazgatója a Kalocsa-Art életre hívója nyitotta meg a kiállítást, méltatva és bemutatva az alkotókat.
A 2010. március 7-ig tartó kiállításon hét, a városunkhoz kötődő már nem élő művész: Dánielné Rideg Márta, Kákonyi István, Prokop Péter, Rökk Károly, Schnúr József, Schöffer Miklós és Tóth Menyhért, valamint 16 kortárs alkotó : Balogh Györgyi, Dargay Lajos, Deák Gábor, Farkas Ferenc, Farkas Tibor, Hubert László, Kiss Ernő, Kiss István, Kovács Norbert, Köhler Péter, Lakatos Ervin, Látó Endre, Porkoláb Magdolna, Ranga Tibor, Szörényi Tamás, Török Ferenc munkáit láthatják.
A kiállítás kurátora Perity István népművelő a Művelődési Központ igazgatóhelyettese.
A szegedi bemutatkozás viszonzásaként január 29-én pénteken 17 órakor nyílik Kalocsán a Városi Színház előcsarnokában Tóth Bogyó István elektrográfus kiállítása.
P. I.
