Szabó Árpád színháza biztosra menő telitalálattal indította a Kalocsai Színház évadját. Az Anconai szerelmesek Valló Péter szellemes, egykori olasz komédiák világát visszacsempésző ötletéből, Vajda Katalin hozott létre egy kiváló előadást, felidézve a „Mambó” magnós idők világát, ahol az olasz dallamok jelentették az „édes életet”. Volare, Felicita, Quando, quando meg a többiek. Kell ennél több? Retro zene, retro világ, retro hangulat, ebben a képernyőről áradó nyomorult verekedős világban, ahol olykor az ember alig talál az éterben dallamos és érzelmekről telített zenét. Ebben a darabban aztán előbukkan minden, mi világsláger volt a ’70-es években és dobogtatják is a szíveket, bizony visszacipelve a középkorúakat és idősebbeket ifjúságuk boldog korszakába. Őszintén, a fiatal nemzedék is megkapja a saját beszédstílusú mentális világát, hiszen a ma már hétköznapinak számító vaskos beszólások is röpködnek a színpadról – igaz módjával, olykor szordínón, de ha nem megy szóban, megy pantomim formájában, egy konyharuha megnyújtásával. A hatás ekkor is biztos. Szóval, ebben a zavaros, összevissza, kusza, kultúrának titulált pocsolyában, biz’ isten jó beülni egy olyan darabra, ahol elszórakozhatunk - rögtön hozzá téve -, nem mindennapi módon este 7-től 10-ig, és akik elmentünk a premierre, nem csalatkoztunk!



A darab nem a gondolatgazdagság világa, s gondoljuk a szerzők sem ezt akarták, a színeszek meg végképpen nem. Csupán szórakoztatni kifáradásig.  Mert miről is szól a darab? Végy egy olaszosan jól hangzó tengerpartot (nuku Tahiti), egy koros amorózót egy beszédhibás lyánnyal, egy könnyűvérű házvezető-nőt, ellentétében egy magányos panziós nővel, vele szemben egy kávézó tulajdonossal, aki "ristorant"-ra vágyik, meg egy vándor muzsikust és egy életunt milliomost és tegyél még bele egy tűzrőlpattant magyar lyányt Debrecenből a hasikájában mocorgó bambinóval, és csodák csodájára kész a konfliktus, amit jó rendezővel a színházi bemutató csúcsáig emelhetsz. Ja, igen, s kell egy olyan színész egyéniség, aki abszolút sikerre képes. Most Kalocsán ez Majoros Péter „Majka”, aki közismert a show-műsorok világából.

Valló ötletét, itt a Kalocsai Színházban, Dobos Judit maximálisan a csúcsra jutatta. A kiváló színésznő, (akit egyebek között az Imádok férjhez menni Pogson szakácsnőként láttunk) most rendező-színészként mutatkozott be, és kiválóan. A színműből azt csinált, amire az ötletgazdák szánták, vagyis szellemesen és szókimondóan szórakoztató darabot. És mi végig kacagtuk a lendületesen szaladó darabot, élveztük helyzetkomikumait, szellemes és a helyükön pontosan ülő poénjait. Láthatóan a színészek is épp úgy osztoztak a commedia del’arte nyújtotta örömökben, mint lent a közönség. Valójában az évad első darabjával egy érett színtársulat, kitűnő játékkal lepte meg Kalocsa közönségét.



Tomao szerepében Majoros Péter, „Majka” a meglepetés erején túl, érett színészként mutatkozott be, sikerrel, mit több, a harsányságát mintha olykor vissza is fogta volna. Valóban a kellemes meglepetés erejével hatott – mondta a közönség is a szünetben. Kingler Kata, akit jól ismerünk, nincsen darab ahol az ő komédiázó és táncos lába ne ingerelné tapsra nézőit. Most a dadogós lyányban is fergeteges és ötlet dús színészi megoldásokat vonultatott fel. Kecskeméti Róbert vándormuzsikusa eredetien ötletes volt a hangjával együtt, s a duettjük Kingler Katával az említett slágervilágot hozta vissza a ’70-es évekből. Boronyák Gergelyt jól ismeri a hazai színházlátogató, hiszen például a Furcsa pár Speed-jeként már megfogott bennünket. E darabban mértéktartó színészi alakítása minden poént a csúcsra vitt. Kovács Lotti „Ungerese” leányzója fergetegesen színes, és a darabot végig a hátán cipelő alakításával, vérbő komédiásként mutatkozott be, mint ahogy Giovanni szerepében Arany Tamással is. A darab vígjátéki elemeinek kavalkádjában Mádi Piroska Dorinája frivol játékával, a panzió tulajdonos Dobos Judit Agneséje a színészmesterség apró, de óriási jelentőségű kellékével, a mozgással hozták rezgésbe nevetőizmainkat. És most itt álljunk meg. Volt egy epizódszerep, a láthatatlan szerzetes, a maga csuhájával, aki eredetileg talán nincs is a szövegkönyvben, ám a rendező színpadi érzéke megteremtette személyét és behozta a színpadra egyetlen kérdő mondattal: „Mondja nem látta a csuhámat?” Ez az egyetlen mondata Fekete Istvánnak - a mi színészünknek - aki az epizodisták ráérző színészi tehetségével akkorára hozta fel a jelenetet, hogy a publikumot tapsra ingerelte. Az epizódszerepben egy színész, a nagyok szerint, akkor válik óriássá, ha mértéktartó, eszköztelen, s egy adott pillanatban tovább viszi a darabot. Fekete Istvánunk ennyit tett, s tapsot kapott érte. Feltörőt, önzetlen tapsot!



A muzsika cd-ről szólt, ám az élőben éneklő színészek, akik maguk is felszabadultan élvezték a dallamvilág minden hangját és ütemét, kitűnőre vizsgáztak!

Aki teheti, és kikapcsolódásra vágyik a mai zavarodott, kultúrát helyettesítő kulimászban, menjen el és nézze meg ezt a zenés vígjátékot. Két óra alatt legmélyéig kitisztul e lelke, s üdén indul hazafelé egy kellemes színházi este után, s talán még egy pohárka Cinzanót is leenged a torkán, a színház szomszédságában, az olaszos hangulatú Tom Negro-ban.

Benke Ferenc