A keddi zárónapon az asztalok, ablakok zugában, a tévé alatti nyári újságok egykori csöppnyi helyén most alkotások sora került egymás mellé, amin már végigjárt a táborlakók minden „szellemi nyavalygása”, az ugratások színes kavalkádja. Körben, a fal mellett az ősz színei és a régi házak roskatag, lassan múló világa tárul a szem elé. Arrébb egy érett szőlő kínálta hamvas kékjét, míg a falon a bágyadt napfény színei hozták előbbre az elnagyoltan megfestett falombot, az őszi múlandóság jeleként. Az előtető alatt messze virított a félig meghalt gémeskút az idő felfalta káva nélkül, átellenben egy fehéren világító házacska mutatta magát omladozó kerítésével. A kép hatalmas plain airSzelid világából.

Vacsoraidőben körbe ülik az asztalokat az alkotók Bachné Kiss Katalin, Bach János Dunapatajról, Benke Ferenc Kalocsáról, Győri Andrea Uszódról, Hubert László és Kerekes Jenőné Dusnokról, Kiss Ernő Hajósról, Kiss István, és Kovács Norbert Kalocsáról, Lőrincz Gergely Bajáról, Mindszentiné Kun Mandula Kiskunfélegyházáról, Ranga Tibor Dunapatajról, dr. Solymosi Mária Budapestről, Szörényi Tamás Kalocsáról, dr. Turi Gizella Budapestről, Viczay Lajos fotóművész Kalocsáról. A köszönés és köszöntés percei, amikor a helyi halászok főzte halászlé a tányérokba kerül. Ősz Imréné táborvezető a jövőről beszél, és azokról, akik most nem lehettek itt: Rendes Béláné Kati néni és Köhler Péter, akikre ismét megemlékezik az egybegyűlt alkotói sereg. Szabó László az iskola igazgatója és képviselő-testületi tag a vezetés elismerését és köszönetét tolmácsolja, miközben a gőzölgő tányérokból felszálló halászlé illata körbelengi a hatalmas termet.

Föltételezhetően a térség alkotótáborainak késő őszi, egyben utolsó nyitott kapuja is bezárult a szelidi táborral együtt, melyet 14 szponzor támogatott őszinte szívvel. Decemberben a dunapataji múzeumban a kiállítás visszatükrözi majd a tizenhat alkotó ez évi érzelmi és esztétikai világát.

Benke Ferenc