A megnyitót Maros Éva művésznő meleghangú hárfa játéka vezette föl, mintegy megadva a kezdő hangulatot az elmúlt 30 év munkásságát keresztmetszetben átfogó, és bemutató tárlatnak. Magóné Tóth Gyöngyi igazgatónő viszont bevezetőként az eltelt húsz esztendő paprika napok kiállításaira utalt vissza, közöttük nem egy kiváló alkotóra festő- és fotóművészre; közöttük Kallós Tamásra és Kovács Gyulára, a festők közül Bukor Tiborra, Prokop Péterre, a nem régen távozott Dánielné Rideg Mártára, a Porkoláb testvérekre Károlyra és Magdolnára, Lakatos Ervinre és tavaly elénk lépett Kustár Zsuzsanna iparművészre. Nagy nevek, ám most Vinczellér Imre megjelenése és bemutatkozása formabontóan új volt. Előjáróban első alkalommal székekre ülhettek a látogatók, és Tamás Eszter művészettörténész segítségével beszélgetést folytathattak az alkotóval, aki hívatásánál fogva garancia volt a gondolatok mederben tartása, mi több segítségül szolgált a kevésbé műértők művészet látásának mélyítésében. Kiváló és ötletes kezdeményezés volt, mely része lehet a jövőben is a művelődési (művészeti) ismeretkörök tágításában.

A megnyitót Jókai Anna Kossuth-díjas írónő a művész barátja tartotta, aki mint sok író-olvasó találkozón, nyilvános szereplésen önmagát adta – az írót. Már a bevezető hasonlata a gyümölcs héjának és az alatta lévő hús és az élet magjának összetartójaként aposztrofált tanítói gondolaton túl az írói életszerűségével hozta közel azt az alkotóművészt, akinek a falon most bemutatott alkotásai a hazai tárlatokon túl a nagy külhoni kiállító termek falán is dicsőséges elismerést hoztak a hazai piktúrának. Ilyen a főfalon látható Koncert című hatalmas kép, mely öt évvel ezelőtt a Carussel du Louvre falán lepte meg az akkori párizsi műértőket, ítészeket. Jókai Anna írói összefogottsággal mutatta be a művészt, szólva a mai világunk humánumtól egyre mentesebb világáról, melyben mi médiához kapcsolódók is megkaptuk a magunk jelzőjét a „lepusztultságot”. Más oldalról kiemelte a művész hazai és nemzetközi elismertségét, és nyugodt hitvilágot sugalló képeinek emelkedettségét.  A hasonlatképpen Jézus arcúnak mondott Vinczellér Imre már-már zavarba is jött a valóban zsúfolt érdeklődő közönség előtt.

A művésszel kezdeményezett beszélgetés igazán felemelő, emberközeli és érdekfeszítő volt, aki első mondatával kihasználta az alkalmat és megköszönte a jelenlévők érdeklődését, a megtisztelő megjelenést. A moderátor Tamás Eszter minden elfogódottság nélkül, fiatalos könnyedséggel és határozott szakmai megalapozottsággal indította a beszélgetést a hazai piktúra immáron kiemelkedő alakjával. Vinczellér Imre a tőle megszokott úriemberi és közismerten széles látókörű humánumot is sugalló gondolatokkal vitte előbbre önmaga világának és alkotásainak kifejeződését, megismertetését. Sok mindent megtudtunk az alkotó képi kifejeződésű megnyilvánulásairól, a világról alkotott felfogásáról, uram bocsá’ a hazai zavarodott politikáig bezáróan. A tudatosan kérdező művészettörténész bennünket is eljuttatott a vinczelléri színek világán keresztül a festőművész lelki tusakodásáig, és sok olyan emberi megnyilvánulásig, mely a jelenlévőkhöz valóban emberközelivé emelte a városból elszármazott neves festőművészt. Egyebek között részleteket tudtunk meg családjáról, utazásairól, nagynevű rokonságának a magyar művészetben elfoglalt helyéről, mint Hevesy Ivánról (a magyar fotográfia egyik nagy esztétikai írója), aki Moholy-Nagyot Lászlót vitte világhírre.(Schöffer Miklós előfutára volt. Szerk.).

A kiállítást október 4-ig tekinthető meg, és érdemes végig sétálni esetenként csöndes magányban, meg-megállva elmélkedve, a képek lelki hatását fürkészve, keresve; mert jeles hazai festő nagy élményt nyújtó tárlata az idei! Más megközelítéssel azért is, hiszen Vinczellér Imre – mint megtudtuk – ugyanezzel a valóban lenyűgöző összeállítással lép második otthona a budapestiek elé, akik előtt - mint kijelentette – mindenkor kalocsainak vallja magát.

Benke Ferenc