Antoni Judit néprajzkutató, régész egy véletlen során jutott el a sokunk által áhított Óceánia szigeteire. Szerencsés, mert munkája, hivatása során ismerhetett, fedezhetett fel olyan vidékeket, ahová a legtöbb ember csak nagyon sok pénz árán jut el. 1984-85-ben egy évet töltött el Svájcban különböző ásatásokon, ahol megismerkedett azzal a francia régésztársával, aki révén sikerült élete első és eddigi utolsó pályázatát megírni, mely oly jól sikerült, hogy elnyerte a meghirdetett régészeti lehetőséget Polinéziába. Mindez 1994-ben volt. Azóta többször járt a mintegy ezer szigetből álló szigetvilág különböző pontjain, itt ismerte meg férjét is, aki mint oly sokan elhagyta szülőföldjét és Magyarországon él.

- De hol is van Polinézia, Francia Polinézia? – teszi fel a kérdést a néprajzkutató, és természetesen nem vár választ rá. Polinéziát a Csendes-óceán Hawaii – Új Zéland – Húsvét-szigetek által bezárt háromszögében elhelyezkedő ezer sziget alkotja. A terület lakói a polinézek, amely annyit tesz: &sok sziget népe&. A szigetek vulkanikus eredetűek, több millió évvel ezelőtt földtani mozgások következtében alakultak ki és mintegy tízezer éve emelkedtek ki az óceánból 1-2 méternyire. A vulkanikus szigetek mellett a korall-atollok azok a formák, mely oly sokszínűvé teszik Polinéziát. A szigeteken a látszat ellenére igen szegényes a növény- és állatvilág. A polinéz őslakosok, az úgynevezett lapiták Kínából, Tajvanon át vándoroltak a szigetvilágig. Egyes kutatások szerint bizonyított tény, hogy a 8-10 ezer évvel ezelőtti térhódítás tudatos vándorlás volt. A szigetcsoportok közül elsőként a Marquises-szigetek váltak ismertté, egy spanyol hajós fedezte fel 1595-ben. Tahitit 1766-ban fedezte fel a francia Louis de Bougainville. A terület polinéz őslakosai jól szervezett törzsi társadalmakban éltek. Franciaország 1842 és 1881 között vonta ellenőrzése alá a szigetvilágot, 1903-ban került közös gyarmati igazgatás alá Francia Óceánia néven. 1946-ban Franciaország tengerentúli területe lett, 1956-ban önkormányzatot kapott, és nevét Francia Polinéziára változtatták.
Amikor az európai gyarmatosítók felfedezték a szigetvilágot, mintegy 80 ezer őslakos élt a szigeteken. De a hódítók által behurcolt ismeretlen betegségek falvakat pusztítottak el. A trópusi szigeteken az átlaghőmérséklet 28 fok, de rendkívül magas a páratartalom. Van, hogy fél évig tartó esős évszakot hirtelen felváltja a száraz évszak, mely szintén fél évig tart. Az őslakosok fő kereseti lehetősége a mezőgazdaság, mely főként a helyi igényeket elégíti ki, kivitelre csak koprát és vaníliát termelnek. A francia nukleáris kísérleti telep bezárásáig jelentős támogatást kaptak a szigetek a francia kormánytól, ezek beszüntetése óta a legfőbb bevételi forrás a turizmus, amely a bevételek mintegy egynegyedét teszi ki. Jelentős a halászat, a könnyűipar, mely a mezőgazdaság terményeit dolgozza fel. Manapság reklámokban, tv-műsorokban egyre többet hallani egyik jellegzetes növényükről, a noni-ról, melyet évszázadok óta gyógyításra használnak ők is. A növény rendkívül büdös, azok a koncentrátumok, melyek eljutnak hozzánk ízesítve, hígítva vannak, sokszor az az érzésem, már nincs is bennük noni. Természetesen felhasználják a kókuszpálma minden részét is, és a banánnak is több fajtája terem a szigeteken. Nálunk csak a nyersen fogyasztható változata ismert, de létezik sütni illetve főzni való válfaja is. Az állatvilágra szintén a vándorlás és a gyarmatosítás által behurcolt állatok a jellemzők, találkozhatunk szarvasmarhával, lóval, kecskével, csirkével, kutyával ugyanúgy, mint máshol a Földön, de itt jellemzően a marhákat, kecskéket semmire nem használják, se húsukat nem eszik, se tejüket nem isszák. Azt tartják, ezek az állatok valakiké. Ez a fajta magatartás igen nagy veszéllyel jár, ugyanis ezek a szigetek nagyon kis területűek és igen korlátozott a rajtuk található táplálékul szolgáló növények, így az állatok éheznek, s mivel kevés az édesvízforrás, szomjaznak is. A biológiai egyensúly rendkívül törékeny, napjainkban pedig ennek a határát súroljuk. A polinéz emberek boldog emberek, valamint kívülálló szemekkel nézve nagyon szépek is. Jellegzetes táncaikat mára nem hagyták a feledés homályába merülni, az iskolákban tanítják az utókornak. Ha valaki emlékeiben kutat, biztosan róluk először az jut az eszébe, hogy testük tele van tetoválással. Igen. A tetoválás a Polinéz szigeteken a valahova tartozást jelenti. Felismerik egymáson, melyik szigetről származnak, melyik nyelvjárást beszélik a polinézből, amely nyelvvel egészen Kínáig, Tajvanig megértetik magukat. Gyönyörű dalokat, énekeket tudnak, de azokat a családból csak egyetlen örökösnek adhatják át, aki tovább viszi azokat. Mondáik, dalaik az örökségük, melyet a több ezer évvel ezelőtt idejött ősök is énekelte.

Ismét magával ragadó előadást hallhattunk, csak irigyelni tudjuk azokat az embereket, akik eljutnak ezekre a csodálatos helyekre, ahova mi így általuk csak a képzeletünk szárnyain jutunk el. Az előadás után az asztalra kitett Polinéziából való használati tárgyakat, gyönyörű mintákkal díszített kókuszdiókat és dísztárgyakat vehettük a kezünkbe, melyet Antoni Judit hozott magával. Köszönjük!

Lovass-Nagy Anna