Ezen a napon még többen jöttek el, mint egy héttel ezelőtt. A volt „Tiszti klub” kamaraterme csordulásig megtelt, már nem csak az előtérben ültünk, hanem a színpad oldalán is. Az előadás megkezdése előtt dr. Magóné Tóth Györgyi bejelentette, hogy a következő előadás már a Szent István utca 2-4. szám alatt lesz megtartva, a volt „művház” első emeleti kamaratermében.
Az előadás címe sejtetni engedte, hogy ismét sokak számára elérhetetlen területeken fogunk járni. Kelet-Afrika varázslatos világába január 28-án dr. Gábris Gyula az ELTE egyetemi tanára, - akinek szakterülete a természetföldrajz – vitt el bennünket. Ő is résztvevője volt annak az államilag, a MTA által is finanszírozott expedíciónak, mely éppen száz évvel Teleki Sámuel felfedezőútja után járt Kenyában és Tanzániában. Az expedíció célja volt végigjárni azt a majdnem hatezer kilométert, melyet 1887-88-ban Teleki Sámuel gyalog tett meg, a száz év alatt történt változásokat kívánták felmérni és utána akartak járni a tisztázatlan kérdéseknek is.

- Természetesen mi már az akkori kor minden technikai segítségét igénybe vettük, Toyota terepjárókkal tettük meg az út 80%-át, de volt, amikor repülővel és az utunkba esett tavakon hajóval közlekedtünk. – kezdte élménybeszámolóját Gábris tanár úr. A II. Magyar Tudományos Afrika Expedíció tagjai a következő tudósok és szakemberek voltak: Vojnits András, Sárkány Mihály, Füssi-Nagy Géza, Tóth László, Sáfrány József, Juhász Árpád, Varga József, Pokoly Béla, Kubassek János, Lerner János és jómagam. Juhász Árpád három hétig volt csak velünk. Utunk során nagyban eltértünk Teleki eredeti útvonalától, több mint 20.000km-et tettünk meg. A földrajztudomány sokáig lehetetlennek tartotta, hogy működő tűzhányók a szárazföld belsejében előfordulhassanak, következésképpen Teleki Sámuel és Höhnel 1888-as felfedezését már csak ezért is kétkedve fogadták. Később is homály borította a hegyet: például Cavendish, a híres angol utazó 1898-ban hiába kereste a Turkana (Rudolf) -tó déli végénél magasodó vulkánt, annak mintha nyoma veszett volna. Pedig csak arról volt szó, hogy az alacsony tűzhányó szinte teljesen beleolvad környezetébe. Mi az expedíció során és a felfedezés centenáriumának okán kerestük fel a 646méter magas, és környezetéből mindössze kétszáz méterre kiemelkedő Teleki-vulkánt. A turkanák nyelvén Nagira Mvaiten, azaz Kettéhasadt Hegy. A táj ma is emlékeztet Höhnel leírására: „…alacsony kerek kráter állott a maga meredek, sárga, zöld és vörös színű lejtőivel… Igazán borzasztó volt a hőség, ami a fekete lávából sugárzott ki… intenzív kén- és klórszag volt észlelhető…” Utunk során beigazolódott: a Teleki-vulkán 1888-ban tényleg működhetett. A változások azonban nemcsak ebben a tekintetben érintették Afrikát. Telekiék ott járta után fellendült a kolonizáció, az európai nagyhatalmak rátették kezüket a kontinensre, hivatalnokokat telepítettek be, vasutat építettek, megkezdték a földrész kizsákmányolását és háborúkat indítottak. A gyarmatbirodalmak összeomlottak, Afrika sokszínűsége ugyan megmaradt, de egyben a belső konfliktusok, etnikai háborúk, az éhínség, a betegségek tizedelik az őslakos népet. A klimatikus viszonyok változásai is nyomot hagytak a kontinens Teleki által bejárt részén. Az erdőket kivágták, a termőföldek lepusztultak, a Stefánia-tó teljesen kiszáradt. A hóhatár a hegyeken egyre feljebb húzódik, ahol valaha Teleki havat markolt, ma onnan csak távcsővel lehet megszemlélni az alig néhány négyzetkilométert kitevő hósapkát.
Mindezeket a változásokat érezve 1988. március 6-án elértük a Teleki vulkánt, pont száz évvel névadója után. Saját szemünkkel tapasztalhattuk meg, mennyire észrevehetetlen a három kúpból képződmény. Mégis büszkeség töltött el bennünket, ugyanis ennek a kis vulkánnak a neve még mindig ott van a nagy Afrika térképén, az egyes függetlenségüket kivívott államok meghagyták a Teleki-völgy, a Teleki turistaház, a Teleki-tó és a Teleki vulkán elnevezést. És nemcsak magyaroknak, hanem a világ összes népének.

Teleki Sámuel
Élt: 1845. november 1., Sáromberke, Maros-Torda vármegye – 1916. március 10., Budapest.
Az erdélyi születésű gróf nyugat-európai tanulmányok és előkészületek után (Göttinga, London) az osztrák Ludwig von Höhnel kíséretében 1886-ban érkezett Zanzibár szigetére, hogy Kelet-Afrika akkor még ismeretlen vidékére vezessen expedíciót.
1887-ben a Kenya-hegyen és a Kilimandzsárón olyan magasra jutott, mint előtte még senki. 1888-ban felfedezte a Rudolf- és Stefánia-tavat, valamint a Teleki-vulkánt. 1889-ben még Abesszíniában is járt. Az expedícióról Höhnel vaskos kötetben számolt be (Teleki Sámuel gróf felfedező útja Kelet-Afrika Egyenlítői vidékein 1887-1888-ban); Teleki naplójából viszont csak részletek jelentek meg, holott az igazán autentikus forrás ez. Höhnel az út jelentős részén betegeskedett, sokszor hordágyon cipelték, az események egy részénél pedig ott sem volt. Teleki viszont makkegészségesen (egy napig volt csak beteg) gyalogolta végig a hosszú és emberpróbáló utat. Igaz, hogy „kezdősúlya” 104kg volt, mely az expedíció végére 68 kg-ra csökkent.

Lovass-Nagy Anna