Rég volt ennyi ember egyszerre az Alkotóház bemutató-, és kiállítótermében, mint ezen az estén. Az egyik sarokban egy tenyérnyi kis helyen korhű ruhákban a Liszt Ferenc AMI Zeneiskola rögtönzött reneszánsz együttese szórakoztatta az egybegyűlteket. A halk zeneszó és a csodálatos Kovács Lacis kerámiák között központi helyen egy feldíszített asztalon pompáztak Kósa Klára reneszánsz tálai, gyümölcstartói, vázái, gyertyatartói, serlegei, kupái és madarai.

Az Alkotóház mestere, Kovács László pár mondattal mutatta be a kecskeméti születésű, de Szentendrén élő művésznőt, aki ezt követően egy felejthetetlen élményt nyújtó előadásban elvitte a hallgatóságot Mátyás király visegrádi udvarába. Sajnos csak képzeletben, de találkozhattunk magával Mátyással, aki épp egy sikeres vadászata után a rogyásig megrakott asztalán nem az indákkal teledíszített kerámiatálból evett, hanem aranytálból falatozott, és nem a férfiakra oly jellemző színekkel díszített kerámiakupából itta a tavaly ősszel termett szőlő levét, hanem aranyserlegből. Magával ragadó előadásmódban megtudhattuk, melyek azok a jelképek, amelyek néha tudatosan, de leginkább önkéntelenül körülvesznek minket, átszövik életünket, hatnak ránk, befolyásolnak bennünket. Megtudhattuk, hogy az itt látható kerámiák közül a kék és zöld színűek általában a férfiaknak készülnek (e két szín a hatalom jelképe), a bordó pedig a hölgyeké. A nők általában negyven éves koruk táján kezdik megszeretni a bordó színt, addigra már elértek valamit az életben, s ezt meg akarják mutatni a kívülállóknak is. Az is kiderült, hogy az itt látható kerámiákat, aki megveszi, tovább kell, hogy ajándékozza, hiszen ezek jókívánságok, az a funkciójuk, hogy örömet szerezzünk a másiknak velük. „Egyetlen egy tál van, amelyet ha valaki megvesz, nem adhatja tovább, ez pedig a lepkés tál. A lepke a múlandóság jelképe, rosszat pedig nem akarunk másnak.”. És jöttek sorra a szimbólumok, s jelentésük, amelyek közül a tudat alatt oly sokat ismertünk már. Ott van a liliom, amely a tisztaságot jelképezi, s vele szemben a tulipán, amely szintén a múlandóságot. Tulipánt a reneszánsz időkben élő embernek nem is adtak, az a halottak virága volt. Mindenki tudja, hogy a bőség kosara a jólétet, a hajó a kereszténységet, a körbe futó koszorú a folytonosságot, a piros rózsa a szenvedélyes szerelmet, az életfa az Istenhez jutást, az égbe törést jelképezi. De ha valaki szarvassal díszített tárgyat ajándékoz, azt csak keresztelő alkalmával szokta megtenni.

Mindezek tükrében, tudással felvértezve az előadás után a tombolasorsolás következett, ahol minden érkező vendég részt vehetett. Hagyományosan mindenki kapott egy kis ismertetőt, amelyet kitöltés után le lehetett adni. A sorsolás idén Horváthné Arth Juliannának, valamint Baranyi Tibornak és kisfiának kedvezett, akik gyönyörű Kósa kerámiával távozhattak. Gratulálunk szerencséjüknek!
Mi pedig köszönjük a felejthetetlen estét, és kívánjuk, hogy minél több ilyen rendezvény jöhessen létre e falak között!

Lovass-Nagy Anna