Idén négy bátor pedagógus (Bagóné Mátrai Andrea, Hernyák Ilona, Kamber-Frick Anikó és Romsics Mónika) és negyvenkét még bátrabb másodikos mérhetetlen nagy izgalommal indult el azon a csütörtök reggelen a szemerkélő esőben az iskola elől a kalandra. Mire úti célunk végpontját elértük, már nyárra emlékeztető meleg volt, s kicsit megizzadva fogyasztottuk el a magunkkal hozott tízórainkat. A jól megérdemelt falatok után az időt a közeli játszótér felfedezésével, fa játékszereinek kipróbálásával töltöttük el, ahol egy-két nyitott szemmel játszadozó gyerkőc még farkas nyomot is talált!

Az ebéd utáni „csendes” pihenőt egy izgalmas túrával egybekötött akadályverseny követte a mintegy háromszáz ötven lelket magáénak tudó kis faluban, illetve közvetlen közelében. Az egyes állomásokon a gyerekek egy-egy kérdésre adott helyes válasszal értékes pontokat gyűjtöttek. A verseny során pedig játékos formában megtanulhatták az erdőjárás és a tűzrakás szabályait, amelyeknek a későbbiekben nagy hasznát vehetik.

A fárasztó nap után, - utólag bevallhatom, azt hittük, hogy - a nap legnehezebb része következett a négy pedagógus számára. Ez nem volt más, mint megfáradt gyermekeink elaltatása. Az altatás viszont kellemes csalódást okozott, a lábaikat alig érző, fáradtan pihegő gyerekek pillanatok alatt elaludtak, s szinte világukat sem tudták. Egy, csak egy legény helyett kisleány volt, aki elpityeregte magát, édesanyját keresve, de Őt is legyőzte Álom manó. Nekünk pedig az éjszaka hátralévő részében nem volt mit tennünk, csak takargathattuk őket, hogy meg ne fázzanak.

Másnap reggel gond nélkül, kipihenten vágtunk neki reggeli után a következő nap tartalmasnak ígérkező programjainak. Délelőtt a mintegy tíz kilométerre levő régi bánya helyén mesterségesen kialakított erdőrészhez látogattunk el, ahol egy magaslesen, pisszenéstelenül hosszú perceken át vártuk a csodát. Vadetetés. Az pedig Pista bácsinak köszönhetően, aki kitette az etetőkbe a csalogató illatú csemegéket, nemsokára meg is érkezett, persze vagy tizenötször négy lábon, nagy hanggal, röfögve, egymást lökdösve. Megérkeztek az éhes vaddisznók, kicsik, nagyok együtt a gyerekek és természetesen a mi ámulatunkra. A szarvasokkal sajnos nem voltunk ilyen szerencsések, vagy mi nem voltunk elég csendben, vagy ők nem voltak elég éhesek! De a sikeres vadetetést követően még a bemutató házban létrehozott erdei iskolát is megnézhettük, ahol a hiányzó állatokat is láttuk, igaz képeken. A délutánt a Máré várának „bevételével” töltöttük el, amelynek szépen helyreállított romjairól csodálatos kilátás tárult elénk szinte az egész Mecsekre. A túrát követően nem volt már más hátra, felszállás a buszra és irány haza! A fáradt kis csapatot elnézve a buszon jólesően döntöttük el, hogy jövőre ezzel a gárdával nyugodtan nekivághatunk hosszabb kirándulásnak is. Mind időben, mind távolságban.

Aki pedig nem vett részt a másodikosok tananyagához szorosan kapcsolódó programban, jövőre csatlakozhat az újabb kihívások teljesítéséhez. Mindazok mellett, hogy kellemesen töltöttünk el két napot egy gyönyörű környezetben, megfigyelhettük az évszakra jellemző időjárás elemeit, összehasonlíthattuk a különböző felszíni formákat, megfigyelhettük az erdő állat- és növényvilágát, elkezdhettük a megismerkedést a természet védelmével, megismerhettük egy kicsit jobban egymást, de rendszeresen meg is mozgathattuk az iskola padjaiban elgémberedett tagjainkat, valamint vidáman dalolhattunk, verselhettünk, ha épp nem volt kötelező csendben maradnunk. Szóval, nagyon jól éreztük magunkat! Köszönjük!

eReM