A kora délutáni melegben közel száz ember gyűlt össze a múzeum folyosóján, majd az első emeleti teremben az érzéki bordó falakon kiállított festmények társaságában a rendezvény házigazdája dr. Gaál Attila, a megyei múzeum igazgatója kedves szavakkal üdvözölte a jelenlévőket. Elmesélte, hogyan került kapcsolatba Vinczellér Imrével, és hogy a kalocsai múzeumigazgató barátja, Romsics Imre segített neki a művésszel való kapcsolat felvételében.
- Nagyban hozzájárult a kiállítás megszervezéséhez Lemle Béláné, a szekszárdi GAray János Gimnázium igazgatónője is, aki látta a művész anyagát, és elhatározta, addig nem nyugszik, míg az anyag Szekszárdra nem kerül. A kiállítás anyaga most itt van, nézzék meg, ahányszor csak tudják! – fejezte be köszöntőjét dr. Gaál Attila.




A mikrofonhoz ezután dr. Pálos Miklós, a Tolna Megyei Közgyűlés alelnöke lépett, aki következő mondataival nyitotta meg a kiállítást:
- Amikor az a megtiszteltetés éri az embert, hogy felkérik egy művész kiállításának megnyitójára, elkezd tanulni. Felkészül a művész életéből, megismerkedik műveivel, megpróbál belelátni a beleláthatatlanba. A művészettörténelem tanúsítja, hogy az ember mindig keresett valamiféle kifejezőeszközt, hogy gondolatait, bánatát, érzéseit, indulatait tolmácsolja mások felé. A művész nincs megelégedve az alkotással, fő célja, hogy minél több emberrel megismertesse azt. A most bemutatkozó Vinczellér Imre pontosan hordozója ezeknek az ismérveknek, hogy bemutassa művészetét a kezdetektől napjainkig. Ez a tárlat keresztmetszetet ad a művész tartalmi, formai törekvéseiről, kimondott vagy ki nem mondott érzéseiről, vágyairól. A legfontosabb, ami a művész képeiről sugárzik, a szülőföld szeretete, tisztelete. Pályafutása Kalocsáról indult el, az ősi magyar városból, mely város a katolikus egyház magyarországi fellegvára. Ha majd végignézik a művész képeit, visszatükröződnek róla ezek az intuíciók, de természetesen lesz saját véleményük is, hiszen a művész nem mindig tudja megértetni magát a külvilággal. Kívánom Önöknek, hogy a kiállított festmények lelki felüdülést jelentsenek valamennyiüknek, hiszen egy kifinomult művész sajátos ábrázolásmódját láthatják, aki szigorúan a realisztika talajából táplálkozik.




Az alelnök úr megnyitó beszéde után Jókai Anna, Kossuth-díjas írónő mondott köszöntőt:
- Valóban úgy van, hogy az én jelenlétem, köszöntőm egy kiváló művésznek és egy nagyon jó barátnak is szól. Immár harmadszor mondhatok köszöntőt Vinczellér Imre kiállításán, és nagy szeretettel köszöntöm Önöket, akik ebben a szeptemberi hőségben eljöttek és megtisztelnek bennünket, akik úgy érzik, hogy van még ebben az országban olyan érték, amiért érdemes feláldozást hozni. Úgy tűnik, most a harmadik évezred elején válságban van az emberiség. Ebben a válságban úgy érzem, nagyon nagy felelőssége van a művészetnek, hogy mit tud nyújtani. A mai világban nem pontosan a valóságot kell adni, a festészetben, a zenében, de még az irodalomban sem. Valami többet, ami összeköti az eget a földdel. Vinczellér Imrét azért becsülöm nagyon sokra, mert ő nem önti le műveit azzal a generált szósszal, amitől valami eladhatóvá válik. Ha megtekintik a képeket, rájönnek arra, hogy minden egyes képnek van valami sugárzó mondanivalója, és a művész ezekhez a mondanivalókhoz keresi meg a kifejező eszközöket, amelyek a legjobban hozzá illenek. Minden kép, más és más szeletét mutatja fel Vinczellér Imrének. Ő is azok a művészek közé tartozik, akit hamarabb ismertek el külföldön,mint hazánkban, hiszen 1991-ben már Londonban állított ki, majd Párizsban, Athénban, de szép lassan itthon is egyre több helyre hívják. Külföldön magasan kvalifikált művészeti körökben sokkal hamarabb ismerté vált, mint bizonyos magyarországi körökben. Idehaza úgymond nyögve-nyelve fogadták el művészetét, de hála Istennek mára itthon sem maradt elismerés nélkül. Nem titkolom, igen, én nagyon szeretem Vinczellér Imrét, általában akkor szólalok meg, ha a szívemből jön. Külön szeretnék szólni a madarakról, az ő madarairól, amelyek több képén is szerepelnek. A madár egy nagyon fontos szimbólum, lelkünk azon része, amelyik szeretne szárnyalni, a szabadság legősibb szimbóluma. Imre úgy helyezi el madarait a képein, mintha azok angyalok lennének, semmi nem tartja őket. A saját méltóságuk és súlyuk miatt lebegnek. Hadd zárjam gondolataimat azzal, hogy az az út, amelyet mindannyian, és ezen belül a művész is bejár, az nem más valóban, mint az az út, melyet az angyalok számára kijelölt út, Jákob lajtorjája, amelyen fel s alá járnak a teremetés lényei és próbálják megtisztítani, jobbá tenni. Itt kell elmondjam Weörös Sándor szavait: „Alattunk a föld, felettünk az ég, és bennünk van a létra.” A művészet dolga ebben a fájdalmas világban, hogy megmutassa, van fény, van reménység, és van útja az emberiségnek.

Jókai Anna köszöntője után zárszóként a Vinczellér Imre festőművész fejezte ki köszönetét a kiállítás megnyitóinak szívhez szóló szavaikért, a szervezőknek áldozatos, fáradtságot nem kímélő munkájáért, s mindazoknak, akik szó szerint alulról szervezték ezt a kiállítást. Lemle Bélánénak és annak a busznyi csoportnak, akik Kalocsán járva tekintették meg állandó kiállításomat, és határozták el a kiállítás Szekszárdra juttatását. Köszönet Lovas Csilla művészettörténésznek, aki a kiállítást rendezte, valamint Frankné Sári Apollóniának, Tövisháti Andrásnak és Bélának, valamint Pászter Jenő restaurátornak. És Önöknek, akik ilyen sokan eljöttek ebben a hőségben!

A kiállítás Szekszárdon, október 5-ig a Wosinsky Mór Megyei Múzeumban látható. Ha tehetik, nézzék meg. Megéri!

Lovass-Nagy Anna