Kaszás Attila-díj
2008. április 16.,szerda 21:01 |
Szarvas József, a Nemzeti Színház tagja kapta meg az első alkalommal a Kaszás Attila-díjat, amelyet március 16-án, a teátrum nagyszínpadán tartott gálaest végén vehetett át. A tavaly tragikus hirtelenséggel elhunyt művészről elnevezett díjat ezentúl minden Kaszás Attila születésnapján fogják átadni.
A XII. kerület polgármestere, Pokorni Zoltán és a Mozaik Művészegyesület által alapított elismerést a hazai és határon túli magyar színésztársadalom szavazatai alapján ítélték oda. A díj oklevéllel és plakettel, valamint nettó félmillió forinttal jár, és azok a színművészek kaphatják meg, akik az átadást megelőző évadban kiemelkedő művészi teljesítményük mellett jelentős közösségépítő szerepet vállaltak társulatukon belül. A Nemzeti Színház március 16.-ra, Kaszás Attila születésnapjára jótékonysági estet szervezett.
A jótékonysági est végén került sor első ízben a Kaszás Attila-díj átadására. Ahogy az első díjazott, Szarvas József az elismerés átvételekor megjegyezte, a kitüntetés azért is különösen fontos neki, "mert ez a díj Attilához tapad még".
Csatlakozva a XII . kerületi Önkormányzat és a Mozaik Művészegyesület kezdeményezéséhez, a Magyar Hírlap a Kaszás Attila-díj szavazása során legtöbb jelölést kapó határon túli művészt, László Sándort, az újvidéki színház igazgató-rendezőjét, színművészét részesítette különdíjban.
A rendezvény bevételét a tavaly tragikus hirtelenséggel elhunyt művész családja javára ajánlották fel.
Forrás: MTI