Fülöp Ferenc Táncverseny
2008. március 26.,szerda 18:18 |
Március 29-én, 17 órától kerül megrendezésre a Fülöp Ferenc Hagyományőrző Szólótáncverseny a kalocsai Szent István Gimnázium dísztermében. A rangos eseményen 35 pár méri össze tudását, akik az ország különböző pontjairól érkeznek városunkba. A Díjkiosztó Gálaműsor után hangulatos táncház zárja az estét.
Március 29-én szombaton a Szent István Gimnázium díszterme rangos eseménynek ad otthont. Ekkor kerül ugyanis megrendezésre a Fülöp Ferenc Hagyományőrző Szólótáncverseny, melynek idei házigazdája Kalocsa. A Fülöp Ferenc-díjat kétévente nyújtja át a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség a versenyen kiemelkedő tudást mutató szólistáknak.
A szólótáncverseny 17 órakor kezdődik, melyen 70 táncos, azaz 35 pár méri össze tudását. A versenyzők a Galgamentéről, Sárközből, Rábaközből, Somogyból, a kalocsai Sárközből érkeznek, valamint székelyek jönnek Kakasdról, Izményből és Gencsapátiból. A táncosok két kategóriában indulhatnak: az egyik kategóriát a 18-30 év közötti korosztály, míg a másikat 30 év feletti korosztály alkotja.
A Díjkiosztó Gálaműsorra 19 órakor kerül a sor, ekkor ismételten bemutatkoznak a versenyzők. A Gálát a Kalocsai Hagyományőrző Együttes, a Piros Rózsa Táncegyüttes, a Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola és a Bokréta Egyesület ifjúsági csoportjának fellépése színesíti.
Ezt követően 21 órától táncház várja a kedves közönséget.
A táncverseny fővédnöke Török Gusztáv Andor, Kalocsa város polgármestere.
A rendezvényt támogatja a Nemzeti Kulturális Alapprogram, a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség és végül, de nem utolsó sorban Kalocsa város.
A rendezvényre a belépés díjtalan, minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.
Illés