Kalohírek

 

Török-görög határnál patthelyzet van

2015. szeptember 18.,péntek 21:56  | 
Több száz, főként szíriai menekült közelítette meg gyalog a görög határt az északnyugat-törökországi Edirne térségében péntek délután. A török biztonsági erők azonban feltartóztatták őket.
Megosztás: 

A menekültek egy út melletti sátortáborból indultak el, ahol már hétfő óta várnak arra, hogy átkelhessenek.

A helyi kormányzat és segélyszervezetek ellátják őket vízzel és élelemmel.

- Nehéz körülmények közül menekültünk el Szíriából- mondta egy férfi riporterünknek.- Megpróbáltunk a tengeren át jönni, de miután hallottunk a sok problémáról és a hajótörésekről, inkább nem arra jöttünk.

- Németországba megyek- mondta egy másik szíriai menekült újságírónknak. -Először szeretném átadni az európaiaknak, milyen körülmények vannak Szíriában. Aztán pedig szeretném folytatni a tanulmányaimat, amiket ott abba kellett hagynom.

A menekültek pénteken az úton imádkoztak, Edirne kormányzója is csatlakozott hozzájuk. Az istentisztelet után az emberek kisebb tüntetést tartottak: azt kántálták, ők ma Edirnébe mennek.

Az edirnei kormányzó korábban leszögezte, hogy a menekülteket addig nem engedik átkelni a határon, amíg nem kapnak meghívást külföldről.

Helyszíni tudósítónk, Bora Bayraktar szerint a menekültek, akik Görögországba akarnak menni, nem adják fel egykönnyen.

- A várakozási idővel együtt a feszültség is nő. A hatóságok pedig eddig nem tudták meggyőzni őket arról, hogy adják fel-tette hozzá.

Forrás: Euronews

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére