Egy svéd milliomosnak kellett az auschwitzi felirat
2010. június 10.,csütörtök 12:33 |
Egy svéd milliomos, Lars-Göran Wahlström áll az egykori auschwitzi náci haláltábor feliratának ellopása mögött, ő volt az, aki a történelmi felirat eltulajdonítását az egyik gyanúsítottól, barátjától, a svéd Anders Högströmtől megrendelte - írja a Rzeczpospolita című lengyel lap.
A mértékadó lengyel újság a Lengyelországban vizsgálati fogságban ülő Högström kihallgatási jegyzőkönyveire hivatkozik. A krakkói ügyészség a lap jelentését nem erősítette meg. Wahlström, aki a Rzeczpospolita szerint a svéd neonáci mozgalom ismert személyisége, januárban az Expressen című stockholmi lapnak úgy nyilatkozott, hogy az Arbeit macht frei (A munka szabaddá tesz) szövegű felirat ellopásához semmi köze, Högström kijelentései a "szabad fantázia" körébe tartoznak, a gyanúsított ezzel pénzre akar szert tenni.
Forrás: népszava
