Kalohírek

 

Megyei U19-es labdarúgó-bajnokság – Negyedik a KFC ifi
2012. június 12.

A Kalocsai Futball Club ifjúsági csapata negyedik helyen ért célba a bajnokság 24 mérkőzéséből álló hosszú sorozata végére. A Gyuricza János edzette mieink végig harcban álltak a dobogóért, ám a hajrában elvesztett pontjaiknak köszönhetően még a bronzról is lemaradtak a kalocsai fiatalok.

Megyei III. o.: A Géderlak a bajnok, az Uszód ezüst, a Dunapataj bronzérmes
2012. június 08.

Véget ért a 2011/2012-es harmadosztályú labdarúgó-bajnokság „kalocsai csoportjának” küzdelemsorozata, befejeződött a tavaly augusztusban elindult hosszú menetelés.

Megyei II. osztály Déli csoport – Miskei győzelem, szakmári bánat
2012. június 07.

A Kalocsa környéki négy „megyekettes” focicsapatunk közül a Miske és a Szakmár ezúttal egymás ellen mérkőzött, míg a Dusnok Érsekcsanádon, a Hajós pedig otthon, a „Jankovác” ellen próbált szerencsét.

Második helyen a Méhecskék
2012. június 06.

Június 3-án Kecskeméten, a XV. SC Hírős-Ép Gyermek Labdarúgó Kupán szerepelt a Méhecskék SE 2005-ös korosztálya. A tehetséges gyerekek ismét szép eredménnyel tértek haza, sikerült ugyanis az előkelő második helyen végezniük.

DHD Kft., Kabuka, Pyramus Kft. a csoportok élén
2012. június 05.

Ismét izgalmakban bővelkedő, egyben gólgazdag fordulón van túl a 2012. évi városi kispályás labdarúgó-bajnokság három csoportjának 29 csapatos mezőnye, amivel a résztvevők már a csoportkör finisébe fordultak.

A tavasz hetedik veresége: Kalocsai FC – Kiskőrös LC 1–4 (0–1) 
2012. június 04.

Méltatlan búcsúval, 4–1-es vereséggel köszönt el a hazai publikumtól a Gojtán-társulat, és ami külön fájó, hogy ez már a tavasz hetedik fiaskója volt.

Köszönetet mondott a város a focistáknak
2012. június 01.

Ünnepélyes keretek között, a Városháza dísztermében mondott köszönetet Török Ferenc, Kalocsa polgármestere a KFC csapatának, kupagyőzelmük elismeréseként. A Kalocsai Futball Club focistái a Magyar Kupa megyei döntőjét nyerték meg.

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére