Kalohírek

 

Megyei II-III. osztályú bajnokságok – A környék focijából
2013. szeptember 26.

A szeptember 21-22-i hétvégén már a hatodik fordulót rendezték az alacsonyabb osztályú bajnokságokban is, ahol városkörzetünk csapatai a következő eredményeket érték el.

KaloHírek Sport Kupa 2013 – Szombaton több száz focistapalánta lép pályára
2013. szeptember 26.

Remélhetőleg idén is mintegy háromszáz labdarúgó-palánta randevúzik majd egymással a Városi Sporttelep megújult pályáin szeptember 29-én, szombaton, ahol a Méhecskék SE rendezi hagyományos utánpótlás viadalát, melynek most először portálunk a névadója.

„Atomfoci” kispályás labdarúgó-bajnokság – Horgászbazár, Europairventure, Kabuka az élen
2013. szeptember 24.

Ezerrel dübörög a kispályás focibajnokság hullámvasútja, ahol a három osztály harminc csapata életében az emlékezetesen nagy győzelmek és méretes pofonok olykor felváltva követik egymást.

Továbbra is veretlenül: Kecskeméti LC – Kalocsai FC 1 – 1
2013. szeptember 23.

Hat forduló után is veretlen maradt az Evanics-bandérium az idén igen kiegyensúlyozottnak mondható „megyeegyes” bajnokságban, mi több, hat forduló után csapatunk az eddig szerzett tizennégy pontjával a harmadik helyet birtokolja a tabellán.

A környék focijából
2013. szeptember 20.

Városkörzetünk csapatainak eredményei a szeptember 14-15-i játéknapokon.

Olaszföldön portyáztak ifjú focistáink
2013. szeptember 19.

Immár másodízben volt része egy csapatra való szépreményű ifjú kalocsai focistapalántánknak, hogy a Bolognához közeli Baricella városában pályára lépjenek egy nagy hagyományokkal bíró, olaszországi gyermek labdarúgótornán szeptember első hétvégéjén.

„Atomfoci” városi kispályás bajnokság – Góláradat villanyfényben
2013. szeptember 17.

Ha szeptember, akkor gólszüret a városi kispályás labdarúgó-bajnokságban is! Az előző héten ugyanis 136 (!) gólt termeltek a csapatok műfüvön a villanyfényes találkozókon, a három osztály 15 mérkőzésén.

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére