Kalohírek

 

Egyenrangú ellenfél volt csapatunk: Kalocsai FC – Bölcskei SE 0–0
2015. július 30.

Július 29-én, szerdán hétközi edzőmeccsen fogadta a Kalocsa a Tolna megyei Bölcske társulatát, ám az előjelek egyáltalán nem voltak bíztatók, hiszen a keret hét(!) játékosa – Vuits Viktor, Nasz, Farkas, Follárdt, Jánosi, Facskó, Zorván – sem állhatott Márton edző rendelkezésére.

Ismét kapott gól nélkül: Kalocsai FC – Bátaszék SE 2–0 
2015. július 29.

Július 24-én, pénteken lejátszotta második előkészületi találkozóját is a Kalocsa, amikor hazai pályán a Bátaszékkel visszavágózott. Egy héttel korábban ugyanis a Márton Zsolt edzette mieink a Duna túloldalán 4–0-ra nyertek vendéglátóik otthonában, így egy újabb győzelem reményében várta mindenki a folytatást.

Kalocsai Tenisz Egyesület – A hagyományok jegyében
2015. július 28.

A kalocsai teniszezők nagy családja a nyár derekán rendezi hagyományos emlékversenyét, ahol az egyesület korábban elhunyt játékosai – Molnár „Csika” János, Rátkai László „Papi”, és most a közelmúltban elhalálozott Karkus Zoltán- emlékének adóznak.

XXVI. Duna Kupa – Hagyományos géderi gólfesztivál
2015. július 28.

Már több mint negyedszázados múltra tekinthet vissza a hagyományos géderi felkészülést szolgáló labdarúgótorna a Duna Kupa, amelyet a helyi sportkör a mindenkori önkormányzattal karöltve szervezett az előző évtizedek során.

Hölgykoszorúban még a hőség is jobban elviselhető 
2015. július 23.

Jól haladnak a KFC aránylábú fiai az alapozással. A kedd esti vízparti edzés után szerdán ismét Bodnár Erikával erősítettek, ezúttal csinos hölgyek társaságában…, harmincegynehány fokban.

Újabb evezős sikerek, ezúttal Szegeden
2015. július 23.

Szegeden, a Nemzetközi Kajak-kenu és Evezős Olimpiai Központ európai hírű pályáján a Maty-éren rendezte meg a szövetség az év csúcsversenyét, ahol 29 klub közel ötszáz evezőse ült hajóba, közöttük a Kalocsai SE 15 szépreményű ifjú versenyzőjével.

Sokat hallunk még róla… – Ranglistavezető atléta, evezős és volt tornász
2015. július 22.

A fenti figyelemfelkeltő megállapítás Ferencz Panna tizenkétéves kalocsai kisdiák sokoldalúságát méltatja, akinek fejlődése ha töretlen marad, akkor sokat hallhatunk még róla, mint sikeres sportolóról, a következő évek során.

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére