Parkot épít a miskei önkormányzat
2010. augusztus 05.
Közpark kialakítását tervezi a miskei önkormányzat a templom és a Tóth Menyhért Általános iskola közötti füves területen. A szökőkúttal, térkővel ellátott parkra Leader pályázaton nyert pénzt a község.
Kiskedvencek versenye Miskén
2010. június 16.
Gyermeknapot tartottak a miskei Tóth Menyhért Általános Iskolában június 14-én. A délelőtti logikai és készségfejlesztő játékok, foglalkozások után, állatszépségversenyt szerveztek az intézmény udvarán, melyre a ló kivételével bármilyen házi kedvencet lehetett vinni.
Kamerák pásztázzák az utcákat
2010. május 12.
Mivel az elmúlt 8 évben több erőszakos bűncselekmény – köztük két gyilkosság – történt Miskén, a képviselő testület úgy döntött, hogy a közbiztonság megóvása érdekében térfigyelő rendszert építenek ki, és ezzel egyidőben megszüntették a házaló tevékenységet is a falu területén. A 11 millió forintos rendszer már működik, amelynek hasznát már érzik a miskeiek.
Szabad levegőn ünnepelték a Föld napját Miskén
2010. május 04.
A rossz idő miatt egy héttel elhalasztotta a Föld napjának ünneplését a miskei Tóth Menyhért Általános Iskola. A 28-án megtartott programot a diákönkormányzat szervezte, és nagy segítséget nyújtott a helyi Sporthorgász Egyesület is.
Rossz minőségben nem kell az út
(2)
2010. január 27.
A belterületi szakaszok kivételével valósult meg a tavalyi évben a Kalocsát és Hajóst összekötő, 5312-es számú út rekonstrukciója, mintegy 700 millió forint értékben, valamivel több, mint 14 kilométer hosszan. Az elmúlt héten felröppent a hír, miszerint végre a belterületi szakaszok is felújításra kerülnek, a települések lakói és polgármesterei azonban mégsem örülhetnek, hiszen a munkálatokat...
Gyanús alakok Miskén
2009. november 30.
November 20-án valamivel reggel 9 óra után egy miskei lakos jelentette a kalocsai Rendőrkapitányságon, hogy pár perccel a bejelentése előtt egy autó állt meg a háza előtt.
Videók a Miske kategóriából
Fotók a Miske kategóriából
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
