Ugyanúgy hisznek és éreznek
2008. október 07.
A Kalocsai Színház és Mozi nagytermében október 4-én, szombaton került sor arra a jótékonysági koncertre, amelyet Kalocsa Város Önkormányzata, Szociális Alapszolgáltatási és Szakellátási Központ, Értelmi Fogyatékosok Otthonának dolgozói a lakók életkörülményeinek javítása céljából szerveztek meg.
Felavatták Benedek György szobrát
2008. október 06.
Ma délután három órakor a Negyvennyolcasok terén a Himnusz felcsendülő hangjaival megkezdődött az a városi ünnepség, amelynek keretén belül felavatásra került Benedek György Batthyány ülő, bronz szobra.
Útfelújítás I.
2008. október 06.
Október 6-ától, azaz a mai naptól megkezdődött a Kossuth Lajos utca útburkolatának aszfaltozási munkafázisa. Az eredeti tervek szerint ezen az utcán ma és holnap teljes szélességben megújul az aszfalt. A teljes útzár helyett, ahogy eredetileg tervezte a Soltút Kft., a munkálatok félpályás útlezárás mellett folynak.
Útfelújítások városszerte
2008. október 03.
Jelentős közúti rekonstrukcióba kezdett városunk önkormányzata az elmúlt hetekben. A külső utakhoz kapcsolódó belterületi utak felújítására 400millió forintot nyert DARFT pályázaton városunk. A munkálatok útlezárásokkal, elterelésekkel járnak.
Megelőző tűzoltás
2008. október 03.
A paprikaszüret befejeződésével egyidőben a városban és a környező településeken megkezdődött a fűszerpaprika házilagos, melléképületekben történő szárítása. Az elmúlt évek sorozatos tűzesetei is igazolják, hogy szárítás arra alkalmatlan épületekben, nem megfelelő feltételek mellett történik.
Negyvenhét segítő véradó Kalocsán
2008. október 02.
A Magyar Vöröskereszt Kalocsai Szervezete és a Bajai Területi Vérellátó Szolgálat 2008. szeptember 29-én 9-13 óráig a Liszt Ferenc Művészeti Iskolában (Kalocsa, Petőfi S. u. 26.) VÉRADÓNAPOT rendezett.
Végleges adatok
2008. október 02.
Idén összesen 96 ezren jelentkeztek egyetemre és főiskolára a 2008/2009-es tanévre, mint azt számos statisztika kimutatta, 12 ezerrel kevesebben, mint tavaly. A 96 ezer felvételizőből 5200-an a diplomások számára meghirdetett mesterképzésekre, 3500 államilag finanszírozott helyre, 12.300-an pedig párhuzamosan több szakra is jelentkeztek.
Videók a Kalocsa kategóriából
Helyzetjelentés: Kalocsa Szíve – Finisben a Kálvária, a Tájház és a Platán következik
2014. december 03.Kivesézték a Városmarketing Kft.-t és a TDM-et, a művelődési központba olvad a KTV – Átszervezések kultúrfronton
2014. december 01.Tőkeerős befektetők látogatása térségünkben– Az Arab Business Club elnöke Kalocsán
2014. november 29.Fotók a Kalocsa kategóriából
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
