Dr. Filvig Géza: Jó a történelmi hőseinkre visszaemlékezni, és jó magyarnak lenni!
2015. március 16.
A Kalocsai Liszt Ferenc AMI Fúvószenekarának muzsikájával kezdődött Kalocsa Város Önkormányzatának az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 167. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepi megemlékezése a Negyvennyolcasok terén, a Batthyány-kormány szoborcsoport előtt.
Gyermekrajzverseny 1848-49. emlékére – Nem csak cigány gyerekeknek
2015. március 16.
A Roma Közösségi Házban általános iskolás tanulók számára rendezett rajzversenyt a szabadságharc tiszteletére a Cigány Nemzetiségi Önkormányzat. A zsűrizést Kiss István is segítette, akinek néhány alkotásából alkalmi kiállítás is nyílt a helyszínen.
Kevés izgalmat tartogatott a csütörtöki testületi ülés
2015. március 15.
Azt a keveset is jobbára csak naprend előtt, illetve után. A három sürgősségi indítvánnyal, egyebekkel és a zárásként elhangzott polgármesteri tájékoztatóval együtt alig több mint egy óra alatt végzett is a testület.
Lüktet a Kalocsa Szíve – A Schöffer-háznál nehezebb az alapozás a vártnál
2015. március 13.
Már tényleg csak üres telek: a hátsó, Arany János utcai épületrészeket is lebontották, és javában folyik a szomszédos épületek aláalapozása. Ez a vártnál is komolyabb kihívást jelentett.
Elkezdődött a kalocsai Egészségnap tervezése
2015. március 13.
Március 11-én, szerdán a Kalocsai Szent Kereszt Kórház Egészségfejlesztési Irodája (EFI) tartott partnerségi munkaértekezletet, hogy az Egészségnapok rendezvénysorozatban részt vevő városi önkormányzat és a különböző szervezetek képviselőivel egyeztessék a kalocsai Egészségnap kötelező és önként vállalt programelemeit.
Katus Attila képviselő másik arca
2015. március 13.
Katus Attila, a Szőlők városrész önkormányzati képviselője egy ciklus kivételével tagja a kalocsai képviselő-testületnek. Ennek ismeretében azt hihettük, sok újdonságot aligha hallhatunk a „Képviselő másik arca” című, március 10-i bemutatkozásán. Tévedtünk. A kutyák, a kutyatenyésztés, a kenuzás szeretetéről akár órákig tudott volna beszélni a fiatalabb korában a birkózásban is jeleskedő, idén...
Csökken a belvízzel elöntött területek nagysága
2015. március 12.
A Kalocsai és a környékbeli határt járva szembetűnő, hogy a három héttel ezelőtti állapotokhoz képest, különösen a széljárta területeken jelentősen csökkent a belvízzel elöntött területek nagysága.
Videók a Kalocsa kategóriából
Helyzetjelentés: Kalocsa Szíve – Finisben a Kálvária, a Tájház és a Platán következik
2014. december 03.Kivesézték a Városmarketing Kft.-t és a TDM-et, a művelődési központba olvad a KTV – Átszervezések kultúrfronton
2014. december 01.Tőkeerős befektetők látogatása térségünkben– Az Arab Business Club elnöke Kalocsán
2014. november 29.Fotók a Kalocsa kategóriából
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
