Kalohírek

 

Terrorcselekménnyel való fenyegetés miatt feljelentették Gyurcsányt
2012. március 19.

Feljelentették Gyurcsány Ferencet az Alkotmánybíróság kilátásba helyezett blokádja és az egyházi személyek kiváltságainak felhánytorgatása miatt. – tudta meg az Index.

Ünnepi megemlékezés a Kossuth téren - Kalocsai résztvevőkkel  (32)
2012. március 16.

Ez a nap a szabadságharcosok napja, a tér a szabadságharcosok tere, mi magyarok pedig a szabadságharcok népe vagyunk - mondta Orbán Viktor a teljesen megtelt Kossuth téren, ahová a lengyel és litván szimpatizánsokkal kiegészült Békemenet résztvevői is érkeztek március 15-én délután. Orbán köszönetet mondott a Békemenet szervezőinek, egyben át is vette szlogenjüket: "Nem leszünk gyarmat".

Járkálnak, riogatnak az ellenzékiek tavasszal
2012. március 13.

Bár a most következő tavaszt már a 2014-es választásokra való felkészülés időszakának tekintik az ellenzéki pártok, igazán új ötletük nincs, hogyan szedjenek el választókat a Fidesztől. Minden párt azt nyújtja, amit eddig is: a szocialisták nagyon fognak huhogni, a jobbikosok egyre többet járkálnak, az LMP intelligensen népszavaztat, a Demokratikus Koalíció pedig száz szakértővel oldja meg az...

Szövetkezetesít a kormány
2012. március 12.

A leghátrányosabb kistérségekben indul a program. Cél: a földből megszerezni a napi betevőt.

Asztalhoz ültetné a pártokat a Fidesz
2012. március 09.

A párttörvényről, a pártfinanszírozási törvényről, a választási eljárásról szóló törvénnyel kapcsolatos elképzelésekről és az MSZP által benyújtott kampányfinanszírozási törvényjavaslatról egyeztetne a Fidesz hétfőn a parlamenti pártok képviselőivel.

Orbán: A tárgyalóasztalnál várom az IMF-et
2012. március 08.

Orbán Viktor miniszterelnök szerint, a kormány ott ül a tárgyalóasztalnál, nem rajtuk múlik, hogy nem indulnak el a tárgyalások az IMF-fel. A miniszterelnök arról is beszélt egy csütörtöki rendezvényen, hogy ha a kormánynak nem sikerül munkára ösztönöznie az embereket, akkor Magyarországnak nem lesz jövője.

Titok lengi körül az új Malévot
2012. március 07.

„Ameddig nincs döntés, addig nem kívánok nyilatkozni új légitársaság alapításáról” - közölte Déri Tamás, a Malév volt vezérigazgatója az MTI kérdésére kedden.

Fotók a Belföld kategóriából

Kalocsaiak látogatása Pakson

2009. szeptember 07.

Szemét egy ügy

2009. augusztus 25.

Elég!

2009. május 04.

Végleges a Fidesz EP-listája

2009. január 17.

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére