Az eltörlés növeli az országba vetett bizalmat
2013. július 30.
FIDESZ: azzal, hogy eltörlik/ visszafizetik a 2008- ban felvett IMF hitelt, más országoknak bizonyít Magyarország.
Harmadfokú riasztás van érvényben
2013. július 29.
Elértük a vörös riasztást. Napközben a 40 fokot is elérheti, éjszaka pedig 30 fok körül is lehet a hőmérséklet. Megsülünk!
"Vissza fogjuk fizetni az IMF-nek az összes pénzt, és így tisztán állunk az Úr színe előtt"
2013. július 27.
Annyi az IMF-nek. Cél: az IMF eltörlése, a végrehajtás pedig Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter feladata.
"Most van, a jövőben pedig nem lesz" devizahitel
2013. július 26.
Mandátumot kapott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, feladata pedig, hogy vezesse ki a lakáscélú devizahitel intézményét a magyar pénzügyi rendszerből- nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádiónak.
Egy magyar volt a bőröndbe rejtett, londoni magyar lány gyilkosa
2013. július 25.
A zalaegerszegi (25 éves) lány holtteste valószínű már több napja a bőröndben volt. A gyilkosának indítéka féltékenység lehet. A tettes egy kint élő (29 éves) magyar fiatalember.
Bőröndben találtak rá egy magyar lány holttestére Londonban
2013. július 24.
Egy eddig ismeretlen magyar lány holttestére találtak rá Londonban. Az érdekes ebben, hogy egy bőröndben volt. A helyi rendőrség tudni véli az áldozat kilétét, de még nem akarja felfedni azt. Keresik a tettest és a lakosság segítségét is kérik az ügyben.
Szélsőséges időjárás várható: Szél, zivatar, jég, hőség
2013. július 23.
Az agybajba fogja kergetni a következő napokban az embereket a Természet. Várható minden, ami szem-szájnak ingere. A front érzékenyek és szívbetegek fokozottan figyeljenek magukra.
Videók a Belföld kategóriából
Fotók a Belföld kategóriából
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
