Jelentős fejlesztések az OMSZ-nél
2013. november 27.
Hamarosan 178 új mentőautót kap az Országos Mentőszolgálat, több mint 20 mentőállomás épül, 60-at pedig felújítanak. A projektnek köszönhetően az ország 90 százalékán 15 percen belül megérkeznek majd a mentők a megadott címre - jelentette be az egészségügyi államtitkár kedden Kistarcsán.
Patkánnyal etették gyerekeiket
2013. november 26.
Egy házaspár évekig kínozta lányukat és két fiukat. A most elkészült vádirat szerint a 8, 9 és 10 éves gyerekeknek együtt kellett pornófilmet nézniük szüleikkel, majd az abban látottakat rajtuk próbálták ki. Előtte sokszor félholtra verték őket, írja a Blikk.
Bagó Zoltán előadása az Országgyűlés Irodaházában
2013. november 25.
Alkotmánybírák, államtitkárok, a művészeti élet kiválóságai, országos intézetek vezetői előtt tartott nagy sikerű előadást a kalocsai dr. Bagó Zoltán európai parlamenti képviselő november 22-én, az Országgyűlés Irodaházában.
33,1 milliárdot kapnak a kórházak
2013. november 21.
Kilencvenhárom fekvőbeteg intézmény kap összesen 33,1 milliárd forintot, amelyet a lejárt szállítói tartozás kifizetésére fordíthat - közölte az egészségügyért felelős államtitkár szerdán, Budapesten.
Még ritkábban járunk trafikba
2013. november 20.
A NAV adatai szerint tovább csökkent a legális dohánykereskedelem Magyarországon. A csempészmárkák viszont már a fővárosban és nyugati országrészben is hódítanak.
Nyílt napot tartanak jövő héten a kormányhivatalok
2013. november 19.
Hivatalok napja elnevezéssel országszerte nyílt napot tartanak a megyei és fővárosi kormányhivatalok november 28-án - tájékoztatta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kedden az MTI-t.
Csökkenhet az automaták száma, ha a bankok a készpénzfelvételért nem szedhetnek díjat
2013. november 18.
Az ingyenes készpénzfelvételből adódó bevételkiesést kevesebb ATM működtetésével enyhítenék a bankok.
Videók a Belföld kategóriából
Fotók a Belföld kategóriából
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
