Kalohírek

 

Nyernek a válságon a cégóriások
2009. október 30.

A vállalatok nyertesként kerülnek ki a válságból, miközben a magyar gazdaságot rossznak minősítik, és lassú kilábalásra számítanak.

Nem szól többé a rádió
2009. október 29.

Vége, örökre elnémul a két leghallgatottabb magyar kereskedelmi rádióadó. A Danubius több mint húsz év után szünteti be az adást, míg a Sláger Rádió bő 11 évig szórakoztatta a hallgatók millióit. Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) szerdán döntött a frekvenciákra kiírt pályázatokról, és november 18-tól nem hosszabbította meg a két adó használati engedélyét. A csatornáknál a hír...

Viszik, mint a cukrot a magyarok az MBT cipőt
2009. október 29.

Összesen 2,46 milliárd forintos bruttó árbevételt ért el a tavalyi üzleti évben a - gördülő talpú - MBT cipők hazai forgalmazója, az MBT Magyarország Kft., amely az idén tavalyi rekordforgalma megismétlését tervezi - közölte a cég az MTI-vel csütörtökön.

Vasárnap áll be MSZP-szóvivőnek Budai Bernadett
2009. október 28.

Két szóvivője lesz vasárnaptól az MSZP-nek: Nyakó István, a korábbi szóvivő marad a posztján, de csatlakozik hozzá a távozó kormányszóvivő, Budai Bernadett is. A szocialista párt kedd este véglegesítette a kommunikációs stábját.

Búcsú a papírtól
2009. október 28.

A kétszázas bankjeggyel 2009. november 15-én lehet utoljára fizetni, ezután a fém kétszázas végleg felváltja a papírpénzt. A bevonás indoka, hogy a papír kétszázas a gyakori használat miatt hamar tönkre megy és a pótlása sok pénzbe kerül. Ezért cserélik le fémre, mert a tartósabb és az ország több pénzt tud megtakarítani. A papírpénzt be lehet váltani még húsz évig postán, egyes bankfiókokban...

Beoltatta magát az új vírus ellen az egészségügyi miniszter
2009. október 27.

Beoltatta magát az egészségügyi miniszter az új influenzavírus elleni oltóanyaggal, kedden. A védőoltást az Egészségügyi Minisztérium foglalkozás-egészségügyi orvosa adta be a tárcavezetőnek a minisztériumban, miután Székely Tamás egy budapesti patikában megvásárolta az oltóanyagot. A miniszter kérdés kapcsán elmondta: azt szeretné, ha a magyar lakosság hatvan százaléka be lenne oltva, mert...

A Quelle végnapjai: lehúzzák a rolót
2009. október 21.

Megszűnik Németország és egyben Európa egyik legtekintélyesebb áruházlánca, a Quelle. Mindezt kedden jelentette be hivatalosan, a 82 éves múltra visszatekintő, és mindenekelőtt katalógusáról nemzetközi hírnévre szert tett csomagküldő vállalat remélt értékesítésével megbízott csődbiztos.

Fotók a Belföld kategóriából

Kalocsaiak látogatása Pakson

2009. szeptember 07.

Szemét egy ügy

2009. augusztus 25.

Elég!

2009. május 04.

Végleges a Fidesz EP-listája

2009. január 17.

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére