Kalohírek

 

Jó biznisz az M6-os építése
2009. január 05.

Több, az épülő M6-os melletti település önkormányzata a maximális 2 százalékra emelte január 1-jétől az iparűzési adót - írta hétfői számában a Tolnai Népújság.

Kitűntetések 
2008. december 22.

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a decemberi ünnepi küldött közgyűlésén elismerő díjakat adományozott az arra érdemes vállalkozóknak megyénkben. Ez évben három kalocsai vállalkozás is elismerésben részesült.

Januártól 2,9 százalékkal emelkedik a lakossági áram ára
2008. december 17.

Január elsejétől átlagosan 2,9 százalékkal emelkedik a lakosságot ellátó egyetemes szolgálatói körben a villamos energia végfelhasználói ára - közölte Molnár Csaba közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter szerdán az MTI-vel.

A Józsefvárosi piac áll a feketelista élén
2008. december 16.

Összesen 49,5 millió forint bírságot szabott ki a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH), a november 20. és december 7. között, a Csillagszóró II. akció keretében lefolytatott több mint

Lesz-e Paks 2?
2008. december 15.

Mai áron legalább két négyes metró, de az is lehet, hogy akár öt kijönne egy új atomerőmű árából. Ennyiből is látszik, hogy gyakorlatilag lehetetlen megbízhatóan megbecsülni egy ilyen beruházás költségeit, azon túl, hogy óriásiak. Valamit viszont mondani kell, mert hamarosan a Parlament elé kerülhet a kérdés: épüljön-e új atomerőmű Magyarországon is?

Tovább bővült az Internetpiac
2008. december 10.

Idén szeptember végén a mobil-előfizetések száma már megközelítette a 11,8 milliót. A telefonbeszélgetések időtartamának 74 százalékát mobiltelefonokról indított hívások tették ki. A kábeles telefonálás is egyre népszerűbb, miközben a vezetékes vonalak száma tovább esett. Az internet-előfizetések száma majdnem elérte a 2,2 milliót - áll a Központi Statisztikai Hivatal szerdai tájékoztatásában.

Az álláskeresők száma több mint ezerrel nőtt egy hónap alatt
2008. december 10.

A dél-alföldi munkaügyi központ kedden közzétett adatai szerint Bács-Kiskun megyében november végén 27 162 álláskeresőt tartottak nyilván, ami több mint ezerrel meghaladja az októberi szintet (26 077).

Videók a Gazdaság kategóriából

Fotók a Gazdaság kategóriából

Kalocsaiak látogatása Pakson

2009. szeptember 07.

Szemét egy ügy

2009. augusztus 25.

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére