Kalohírek

 

Így élünk majd 2011-ben: a költségvetés részletei  (0)
2010. november 02.

A 2011-es költségvetés az állampolgárok védelmét és biztonságát jobban szolgáló szervezeti átalakításokhoz, a fejlesztésekhez és a fenntartás arányos növeléséhez biztosít többletforrásokat - tartalmazza a kormány által szombaton benyújtott költségvetés általános indokolása. A dokumentumban az is olvasható, hogy jövőre nem tervezhető jutalom az állami bürokráciában. Az oktatásban a jövő évtől...

Munkahelyet teremthet és növelheti a GDP-t a megújuló energia
2010. október 08.

Megújuló Magyarország – Zöld gazdaságfejlesztés címmel csütörtökön, Budapesten került sor az új Széchenyi-tervhez kapcsolódó szakmai konzultációsorozat második részére – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-vel.

Kormányszóvivői tájékoztatón koccintottak az első szabadon főzött pálinkával
2010. szeptember 27.

Kihelyezett kormányszóvivő tájékoztató keretében koccintottak a Zala megyei Pórszombaton az első szabadon főzött pálinkával, amelyet már a hétfőn hatályba lépett törvénymódosítás után pároltak. Nagy Anna kormányszóvivő felidézte: a jogszabályváltozás lehetővé teszi, hogy családi fogyasztásra 100 liter 43 alkoholfokos, vagy 50 liter 86 fokos pálinkát főzzön bárki, saját gyümölcsösből vagy erre...

Bencsik: évi 5 ezer új lakás
2010. szeptember 23.

A lakás-előtakarékossági szerződések 20 százalékos arányát szeretné elérni a Nemzetgazdasági Minisztérium energiastratégiáért és otthonteremtésért felelős államtitkára, aki évi mintegy 5 ezer új lakóingatlan építésével számol, mindemellett a bérlakások terén pedig egy mintaprogrammal.

Fidesz: idén életbe lépnek a lakáshiteleseket megsegítő jogszabályok
2010. szeptember 15.

Még az idén hatályba léphetnek azok a jogszabályi változások, amelyek a Fidesz nyolcpontos, a bajba jutott lakáshiteleseket megsegítő csomagját tartalmazzák. Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke és Rogán Antal, a párt gazdasági kabinetvezetője azt követően jelentette ezt be, hogy kedden találkozott a hitelfelvevők érdekképviseleti szerveivel.

Kormány előtt a bajba jutott adósok mentőöve
2010. szeptember 03.

A bajba került lakáshiteleseket megsegítő eszközkezelő társaság több verziójáról is tart az egyeztetés, de végleges előterjesztés még nincs. Egy kiszivárgott tervezet szerint a közüzemi díjhátralékot felhalmozók is számíthatnának a segítségre - olvasható az origo.hu weboldalon. A kormány a törlesztésképtelen jelzáloghitel-adósok lakásainak megmentésére hivatott állami alappal kezelné a...

Idén már a német autópiac is jócskán visszaesik
2010. január 14.

Az idén is nyomott lesz az orosz autópiac, miután a válság miatt tavaly már majdnem felével estek vissza az eladások. A német piac még jól teljesített főleg a roncsprémium miatt.

Videók a Gazdaság kategóriából

Fotók a Gazdaság kategóriából

Kalocsaiak látogatása Pakson

2009. szeptember 07.

Szemét egy ügy

2009. augusztus 25.

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére