A harlekinkatica (Harmonia axyridis) eredetileg egy kelet-ázsiai, mérsékelt övi faj, fő táplálékát levéltetvek és pajzstetvek adják. Lárvája valamint a kifejlett rovar jelentős mennyiségű tetűt fogyaszt naponta, ezért előszeretettel alkalmazzák a biológiai védekezésben, az Egyesült Államokban például 1916-ban kezdték el forgalmazni a pekánfán élő levéltetvek ellen, Európába az 1960-as években hozták be, majd - ahogy az lenni szokott  - "elszabadult":1999-ben Németországban bukkantak rá az első szabadföldi példányokra. Ezt követően mezőgazdasági forgalmazását leállították, ám az európai kontinenst néhány év alatt meghódította. Az első magyarországi azonosított példányra 2008 februárjában bukkantak, Szigetszentmiklóson.

Mindössze 1,5 év kellett ahhoz, hogy az agresszívan terjedő harlekinkatica egész Magyarországon elterjedjen, bizonyos helyeken már háttérbe is szorította az őshonos katicafajokat. A harlekinkaticát itthon hivatalosan sosem alkalmazták a biológiai védekezésben. A terjedési mintázat alapján a legvalószínűbb, hogy Ausztriából érkezett Magyarországra, Burgenlandban ugyanis már 2006-ban találkoztak vele, ám elképzelhető, hogy részben Szlovákiából telepedett be. A faj hazánkban nem állt meg, 2009-ben már Romániában, Ukrajnában, és Szerbiában is megtalálták.



Miért veszélyes az elszaporodása?
Intenzív terjedésének az ökoszisztémára nézve legnagyobb veszélye, hogy az amerikai és európai példákhoz hasonlóan kiszoríthatja a jelenleg nálunk élő katicafajokat. Mindamellett, hogy eleszi előlük a táplálékot, ha nincs elég levéltetű, akkor gyakran el is fogyasztja a többi katicafaj petéit és lárváit: bizonyítottan ragadozója a hétpettyes (Coccinella septempunctata), a kétpettyes (Adalia bipunctata) és a tizennégypettyes katicabogárnak (Propylea quattuordecimpunctata), magyarországi megjelenése miatt ennek a három fajnak a megritkulásával mindenképpen számolni kell - olvasható a hazai harlekinkatica-elterjedést nyomon követő zalaegerszegi Domberdő Természetvédelmi Egyesület oldalán. A faj "versenyképességét" növeli, hogy míg az európai katicafajoknak évente egy, esetleg két nemzedéke van, addig a harlekinkaticának általában kettő, de délebbre akár 4 nemzedéke is lehet. Nagyobb távolságokat is képes megtenni, mint a magyarországi fajok, a növényvédő szerekkel szemben pedig sokkal ellenállóbb.

Az ősz beköszöntével a poloskákhoz és a vaspondróhoz (Ommatoiulus sabulosus) hasonlóan a harlekinkatica is előszeretettel húzódik be védett helyekre a hideg elől, és többnyire épületekben vagy azok külső falain telelnek át. Az európai tapasztalatok alapján idén már itthon is számíthatunk tömegesen megjelenő katicákra, a hideg beköszöntével a lakásokba is kezdenek beköltözni. Tavaly a legtöbb lakásban telelő állatot Zagyvapálfalván regisztrálták, ahol 85 példányt számoltak, míg Kővágószőlősön körülbelül 3-4 ezer katica gyűlt össze egy fehér színű épületben.

A lakásba csoportosan berepülő imágók (kifejlett állatok) nemcsak pusztán jelenlétükkel okozhatnak kellemetlenségeket, hanem az arra érzékenyek esetében allergiás panaszokat is okozhatnak, sőt, akár meg is haraphatják az embert. A bejutás megakadályozására a legjobb, ha betömjük a nyílásokat, esetleg szúnyoghálót szerelünk fel, ám ha már bent vannak a lakásban, akkor az összegyűjtésükre a legalkalmasabb egy porszívó, amelynél a porzsák és a szívócső közé egy zsebkendőt teszünk, ami így összegyűjti a katicákat, és azzal együtt könnyedén eltávolíthatjuk őket a lakásunkból.

Miről ismerjük fel?
A harlekinkatica rendkívül változatos megjelenésű, de Európában alapvetően három változata terjedt el. A lent is látható, első változat (Harmonia axyridis forma succinea) szárnyfedőjének alapszíne sárgás vagy vöröses, 0-19 fekete folttal, az előtoron általában világos (fehér vagy krémszínű) alapon fekete M-alakú mintázattal. A második változat (Harmonia axyridis forma spectabilis) szárnyfedői fekete színűek, 4 vörös folttal, míg a harmadik, legritkább forma (Harmonia axyridis forma conspicua) ehhez hasonló megjelenésű, annyi különbséggel, hogy csak 2 vörös foltja van, a foltok közepén apróbb fekete pettyekkel.

A harlekinkaticák hazai monitorozását végző Harlekin Projekt vizsgálatai alapján hazánkban a fenti képen elől látható succinea forma a legelterjedtebb. A tapasztalatok alapján a sötét színű forma spectabilis-t sokan összekeverik a kétpettyes katicabogár (Adalia bipunctata) hasonló kinézetű sötét változatával, ám a kétpettyes piros vállfoltja szögletes alakú, és kimondottan a vállon helyezkedik el, míg a harlekinkaticáé a test közepe felé, és nem is ér el a vállig. Sajnos további közös tulajdonságuk, hogy mindkét faj meglehetősen gyakran telel a lakásokban.

A kétpettyes katicán kívül több más olyan faj is van, amellyel a harlekinkatica összekeverhető, ám ezek a katicák lényegesen kisebbek a harlekinnél, kivéve egyetlen egyet, a hétpettyes katicát. A hétpettyesre a harlekin succinea formája hasonlít a leginkább, a fent leírt jegyek alapján azonban odafigyeléssel felismerhető a különbség.

forrás: Origo