Kalohírek

 

A nők számára egészségtelen a fiatal szerető

2009. szeptember 03.,csütörtök 16:34  | 
A nők számára egészségtelen a fiatal szerető egy nemrég nyilvánosságra hozott német tanulmány szerint. A demográfiai kutatásokkal foglalkozó rostocki Max Planck Intézet, emlékeztetett: évtizedekkel ezelőtt az ilyen esetek még felettébb ritkaságszámba mentek, miközben a meglett férfiak és a jóval fiatalabb nők partneri kapcsolata társadalmilag általánosan elfogadott volt. Mára azonban megváltoztak az idők, és gyahori, hogy a partnerkapcsolatban a nő a jóval idősebb. Ez azonban a nő számára - legalábbis a tanulmány szerint - váratlan következménnyel járhat.
Megosztás: 

Azt már a híres görög filozófus, Arisztotelész is melegen ajánlotta a férfiaknak, hogy a partnerválasztásnál lehetőleg minél fiatalabb nő mellett döntsenek. Ő maga példát is mutatott ebben, feleségül vette ugyanis több évtizeddel fiatalabb házvezetőnőjét. A krónikák nem jegyezték fel, hogy mindez milyen hatással volt a görög gondolkodóra, az azonban ismert volt: Arisztotelész 62 éves koráig élt, ami akkoriban rendkívül magas kornak számított.



A rostocki kutatócsoport vezetője, a dán származású Sven Drehfal szerint ez a kapcsolat minden bizonnyal a filozófus javára válhatott. Drehfal ugyanis 1990 és 2005 között elemezte a dán lakosság személyi, illetve házassági adatait, és megállapította: a férfiak annál tovább élnek, minél fiatalabb a feleségük. Így például legkevesebb 11 százalékkal kisebb az elhalálozás kockázata azon férfiak esetében, akik partnerüknél hét-kilenc évvel idősebbek. Ha viszont hasonló korú partnerekről van szó, a férfiak számára jóval magasabb ugyan ez rizikó.

Drehfal és csapata ugyanakkor megállapította azt is, hogy minél idősebb egy nő partneréhez viszonyítva, esetében az elhalálozás kockázata annál magasabb. Ha például élettársa hét-kilenc évvel fiatalabb, az adott nő esetében a kockázat 20 százalékkal magasabb, mint a hasonló korú partnerek esetében. Azaz a nők számára a fiatalabb partner inkább koporsószög, mint éltető forrás. Mindennek egyik lehetséges oka a tanulmány szerint az, hogy a fiatalabb partnerekkel rendelkező nőket még mindig különcként kezelik, és mindez az érintett számára fokozottabb stresszel jár.



A túl sok stressz pedig ismeretesen megrövidíti az életet. De a rövidebb élethez hozzájárulhat a krónikus pénzszűke is. A fiatalabb nővel élő férfiak túlnyomó többsége ugyanis anyagilag jól eleresztett, miközben az idősebb partnerekkel rendelkezők az esetek többségében gazdagnak aligha mondhatók. A hiányzó pénzt pedig a partner rendszerint képtelen előteremteni, ami számára szintén túlságosan sok gondot és feszültséget okoz. Ezért a rostocki kutatók az idősebb nőket arra szólították fel: jól gondolják meg, hogy kihez is kötik életüket, illetve pénztárcájukat.


Forrás: ma.hu

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére