Négyszáz éves Galilei távcsöve
2009. augusztus 25.,kedd 15:59 |Az első, biztosan létező távcsöveket viszont Hollandiában készítették 1608 körül. Lipperhey ismertette meg a világgal az új eszközt, amelyet rövidesen gyártásba is vettek. Amikor az új találmány híre elért hozzá, Galileo Galilei is megépítette a saját távcsövét, és elsőként használta azt csillagászati megfigyelésekhez: a Jupiter négy holdját, a Vénusz fázisváltozásait és a Hold hegyeit fedezte fel a segítségével.
Galilei kezdetben perspicillumnak, később telescopiumnak nevezte el az eszközt. Ezeket a korai – domború és homorú lencsékből álló, egyenes állású képet adó – műszereket holland, vagy Galilei-féle távcsöveknek nevezik, napjainkban is hasonló elven működik a hétköznapi életben használt távcsövek többsége.
Az évfordulóra egy gyermekrajzzal emlékezünk. Hálás feladat gyerekek számára rajzpályázatot kiírni, hiszen szinte garantált a siker, a színes, ötletes, kedves rajz beérkezése. A Csillagászat Nemzetközi Évében kiírt gyermekrajz-pályázatra érkezett be az alábbi rajz, melyet Berényi Richárd készített, és ami a távcsövével megfigyeléseket végző Galileit ábrázolja.
A TIT Komárom-Esztergom Megyei Egyesület, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Csillagvizsgáló Intézete, a Magyar Csillagászati Egyesület és Tata Város Önkormányzata országos diákvetélkedőt hirdetett 2008-2009-re, melynek egyik eleme volt a 400 éves a távcső című gyermekrajzverseny.
Összeállította: R.R:
