Kalohírek

 

Eddig főleg fiatalokat fertőzött az új vírus

2009. július 08.,szerda 15:33  | 
Az új H1N1 vírus nagyobb mértékben fertőzött meg fiatalokat, és jelentősebb arányban okozott halálesetet és súlyos szövődményt, mint a szezonális influenzák tették Mexikóban - közölte egy nemzetközi kutatócsoport a New England Journal of Medicine című szaklap internetes portálján megjelent tanulmányában.
Megosztás: 

Az új H1N1 influenza eddigi terjedését nemcsak járványügyi szakemberek vizsgálják, hanem matematikusok, statisztikusok is modellezik, követik viselkedését. A terjedési mintázat ismerete lehetővé teszi azt is, hogy az esetlegesen megjelenő új törzseket gyorsan azonosítsák.

"Az adatok azt mutatják, hogy a halálesetek és a súlyos tüdőgyulladások túlnyomó többsége az 5 és 59 év közötti korosztályban történt, ami eltér a szezonális influenza szokásos kormintájától" - mondta Gerardo Chowell-Puente, az Arizonai Állami Egyetem kutatója, a tanulmány egyik szerzője a ScienceDaily című tudományos portálnak

A halálesetek 87 százaléka, a súlyos tüdőgyulladásoknak pedig 71 százaléka történt az 5 és 59 év közötti korosztályban, míg a 2006-2088 között lezajlott szezonális influenzáknál ezek átlagos aránya 17, illetve 32 százalék volt. A kutatók úgy vélik, azok védettebbek valamelyest, akik gyerekkorukban találkoztak az 1957-es világjárványt okozó H1N1 vírussal.

A szezonális influenza védőoltásánál az időseket és a kisgyerekeket részesítik előnyben, Chowell-Puente szerint azonban az új influenza elleni vakcinálásnál nem biztos, hogy ezt a módszert érdemes követni. A kutató reméli, hogy a statisztikai adatok ismeretében a döntéshozók tudományos eredményekre alapozva osztják el a rendelkezésre álló szűkös erőforrásokat, az őszre vélhetően elkészülő védőoltást és influenzaelleni gyógyszereket.

index.hu



Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére