Kalohírek

 

A barna szeműek a fociban jók

2009. január 28.,szerda 17:51  | 
Nem is gondolnánk, hogy mi mindent befolyásolhat a szemünk színe: a kinézetünk és az egészségi állapotunk mellett még arra is hatással lehet, hogyan érzékelünk dolgokat. A barnák a fociban, a kékek pedig inkább a golfban jobbak.
Megosztás: 

Nem csak kinézetünket, de akár egészségi állapotunkat is befolyásolhatja, hogy milyen színű a szemünk. A világos szeműek például érzékenyebbek a fényre, hiszen a szemükben kevesebb szín pigment található, ami megóvhatná őket a napsugárzástól, és annak káros hatásaitól. Egy kék szemű tehát kevésbé bírja a napot, gyakrabban lesz szüksége napszemüvegre, mint egy sötét szemű embernek. Ebből következik, hogy könnyebben is roncsolódik a retinájuk, így hamarabb romolhat el a látásuk. Összességében a világos, (kék, zöld, vagy szürke) szeműek hajlamosabbak a szembetegségekre, így a szürke hályogra is. A kék szeműek továbbá gyakrabban allergiások, a barna szeműeknél viszont a magas vérnyomás gyakoribb.

Néhány kutatás azonban azt állítja, szemünk színe másra is hatással lehet, például arra, hogy hogyan érzékelünk bizonyos dolgokat. Néhány kísérlet szerint például a sötét szeműek pontosabban érzékelik a mozgó tárgyakat, és jobban fel tudják mérni azok helyzetét. Ez különösen a sportoknál lehet nagy segítség, a kutatás például úgy találta, hogy a sötét szeműek jobban teljesítenek olyan sportokban, ahol fontos a gyors reakcióidő, például mozgó labda helyzetét kell bemérni, tehát labdát kell ütni, vagy elkapni, mint például egy védő focista esetében. A világos szeműek azonban jobbnak bizonyultak az egyéni, nagyobb pontosságot igénylő sportokban, mint például golf, vagy bowling - írja a The New York Times.

Általában kék, zöld, barna és szürke szemszínt különböztetünk meg, a valóságban azonban ezeknek sokféle árnyalata létezik. A legtöbb ember barna szemű, hiszen ez számít úgymond eredeti szemszínnek, a kék szemszín csak később, egy mutáció révén alakult ki, de mára Európában már többségben vannak a kék szeműek. A legkevesebben a zöld szeműek vannak, mindössze a világ népességének két százaléka, és bár a zöld szemet sokan a kékhez gondolják közelebb állónak, valójában ez a barna szemnek egy kisebb pigmentációjú változata. A végleges szemszín általában három éves korra alakul ki, de sok embernek még ez után is változik a szeme. Míg egy kék szemű apának és kék szemű anyának egészen biztosan kék szemű lesz a gyereke is, két sötét szemű embernek ezzel szemben bármilyen szemszínű gyermeke születhet.

Forrás: origo

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére