Kalohírek

 

Hivatalosan is törölték a Német Nagydíjat

2015. március 23.,hétfő 10:14  | 
Az FIA kiadta a Forma-1 2015-ös versenynaptárát, immár a hockenheimi és a nürbugringi fordulók nélkül. 1960 óta először fordul elő, hogy Németország nem rendez versenyt.
Megosztás: 

Az FIA Motorsport Világtanácsa (WMSC) pénteken törölte a Német Nagydíjat a Forma-1 2015-ös versenynaptárából azzal a szűkszavú indokkal, hogy „a kereskedelmi jogok tulajdonosa és a promóter nem tudott megegyezni egymással."

A futamot az utóbbi időben évenként felváltva két helyszínen rendezték. Az idén a Nürburgring lett volna a soros, de a patinás pálya régóta anyagi nehézségekkel küzd, és már a télen kiderült, hogy a Bernie Ecclestone által kért jogdíjért az új tulajdonos nem tudja bevállalni a versenyt. Ezután Hockenheim próbálta azt átvenni, ám ők is sokáig alkudoztak Ecclestone-nal, mígnem a hét elején végül arra jutottak, hogy a július 19-i dátumig nem lenne elég idejük a jegyértékesítésre, ezért letettek a rendezésről.

A Forma-1-es világbajnokság 1950-es kezdete óta mindössze kétszer fordult elő, hogy Németország nem látta vendégül a mezőnyt: az első évben, illetve 1960-ban, amikor a Nürburgringen F2-es versenyként tartották meg a Német Nagydíjat. Az eredeti helyszínt, a berlini AVUS pályát ugyanis a pilóták az előző év alapján túl veszélyesnek találták, ezért nem voltak hajlandók visszatérni rá. 1976-ig, Nikia Lauda balesetéig a Nürburgring számított az F1 otthonának Németországban, Hockenheim egy évvel később került be először a naptárba.

Tavaly azonban annak ellenére is feltűnően alacsony volt a nézőszám, hogy egy német csapat, a Mercedes német versenyzője, Nico Rosberg vezette a világbajnokságot. Az Osztrák Nagydíjra sokkal többen látogattak ki.

A németországi futam törlése Mexikó visszatérésével együtt azt jelenti, hogy a Forma-1-es szezon tizenkilenc versenyből fog állni, vagyis ugyanannyiból, mint egy évvel ezelőtt – ez némi könnyítést hoz a csapatok számára, mert a pilóták a tavalyi öt helyett az idén már csak négy motort kapnak az idényre. A Magyar Nagydíj nézőszámára ösztönzőleg hathat a Német Nagydíj hiánya, már csak azért is, mert így a hungaroringi verseny előtt nem egy-, hanem háromhetes szünet lesz.


gphirek.hu

Fotó:
AFP/Patrik Stollarz

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére