Robin nyerte a hetedik ValóVilágot
2015. március 02.,hétfő 15:55 |Dennis aludni sem tudott az utolsó benti éjszakán, kijárkált cigizni, aztán csatlakozott hozzá Robin is. Dóri meg úgy izgult, hogy egész éjszaka hasmenése volt.
Sokáig már nem kellett izgulnia, ugyanis a döntőben gyorsan kiderült, hogy - annak ellenére, hogy egyszer sem párbajozott - ő kapta a legkevesebb szavazatot hármójuk közül, így kiesett.
Maradt tehát Robin és Dennis, és mivel előbbi fordított, megnyerte a valóságshow hetedik szériáját. Robin utolsóként költözött be, mégis övé lett a végső győzelem: 51,1 százalékot kapott Dennis 48,9 százalékával szemben.
Dennis csalódott volt, ami érthető, hiszen pár órával a szavazás lezárása előtt még ő vezetett. Fanni a nézőtérről, könnyek között jelezte, mennyire elégedetlen a végeredménnyel, hiszen szerinte Robin nem csinált semmit.
BorsOnline
