Kalohírek

 

Csalódva állnak az emberek a Balaton Sound kapujában

2008. július 11.,péntek 14:05  | 
Csütörtökön megnyitotta kapuit a négynapos Balaton Sound fesztivál Zamárdiban; a fesztiválra elfogytak a bérletek és a péntek-szombati napijegyek, ennek ellenére sokan a helyszínen próbálnak belépőhöz jutni. Az MTI tudósítói azt tapasztalták, hogy sok a csalódott ember, köztük külföldiek is, akik a helyszínen szembesültek azzal, hogy elfogytak a pénteki és a szombati napra szóló jegyek, illetve a négynapos bérletek. Délelőtt a bejáratnál parkoló egyik autóban ketten aludtak, az autó ablakára filctollal az volt írva: \\\"ha van jegyed, kopogj\\\".
Megosztás: 

A szervezők szerda délután jelentették be, hogy elfogytak a jegyek, valamint a bérletek, és azt kérték, hogy ne induljanak el a Balaton Soundra azok, akiknek nincsen elővételben megváltott belépőjük. A helyszínen ennek ellenére sokan érdeklődtek eladó jegyek után, és az internetes fórumokon folyamatosan keresik a jegyeket.

A rendezvény honlapján és más internetes fórumokon az eredetileg 17 ezer forintba kerülő bérleteket 20 és 40 ezer forint között kínálják, a 7 ezer forintos napijegyért pedig van aki 20 ezer forintot ajánlott.
A szervezők összesen 13 ezer bérletet adtak el, és mintegy 7-7 ezer napijegyet a pénteki, illetve a szombati napra. A tavalyi rendezvény 32 ezres látogatószáma után az idén ennek másfélszeresére számítanak.

A csütörtöki "bemelegítő" napot követően pénteken már teljes erővel dübörög majd a fesztivál. A második nap leginkább várt koncertje a brit Massive Attack fellépése lesz, amely 22 órakor kezdődik a nagyszínpadon. A trip-hop stílus egyik legjobb együttese számos nemzetközi fesztiválon bizonyított már, igaz, a Goldfrapp 18 órakor kezdőd koncertje is várhatóan sok nézőt vonz majd.
Az éjszakai kínálatban elsősorban a holland Armin van Buuren nevét kell megemlíteni, akit 31 éves kora ellenére már a legrutinosabb és legismertebb trance előadóként tartanak számon. Energikus és dallamos szettjét várhatóan hajnal 2-től lehet majd hallani.

Nem mindennapi csemegével készülnek a techno kedvelőinek a szervezők, hiszen a fesztiválon fellép a minimál stílus egyik legnagyobb egyénisége, a kanadai születésű Ritchie Hawtin is.

Forrás: Kultúrpart/MTI

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére