Kalohírek

 

Csonkítás gyanúja Uszódon

2011. május 25.,szerda 13:06  |    (1)
A képen látható uszódi kutya gazdája fordult szerkesztőségünkhöz azzal, hogy két hete reggelre virradóra a szeretett kutyájuk levágott füllel jött haza. Kihívták az állatorvost, aki először szándékos csonkolást állapított meg, ezt azonban módosította, és a második látleletében már a harapást jelölte meg a sérülés okaként.
Megosztás: 

Szólj hozzá!

Ám az eb tulajdonosa kételkedik ebben, és attól tart, hogy a négylábú sérülése összefügghet azokkal a fenyegetésekkel, amelyeket a közelmúltban egy falubéli rosszakarójuktól kaptak. A kutya gazdája – aki szerint nem harapás történt, mivel ha két kutya ugrott volna össze, akkor a test többi részén is lenne seb – értesítette a körzeti megbízottat is. Minderről a gazda tájékoztatta szerkesztőségünket, aki – a képeken látható sérülések alapján – úgy látja, hogy túl szabályos a sérülés ahhoz, hogy véletlen legyen. Gyanúja szerint a fenyegetőző haragos állhat az eset hátterében, ám erre nincs bizonyítéka.

Megkérdeztük a kalocsai rendőrkapitányságot is az esettel kapcsolatban. Répási Tamásné sajtóreferens arról tájékoztatta munkatársunkat, hogy a körzeti megbízott jelentése alapján az ügyben harminc napos időtartamban feljelentés-kiegészítést rendeltek el, mert a rendőrség álláspontja szerint egyelőre nem egyértelmű, hogy történt-e bűncselekmény.





A rendőrség szóvivője szerint térségünkben hasonló eset – már amennyiben a szándékos csonkítás bebizonyosodna – még nem történt. Állatkínzással kapcsolatos ügy eddig csak hanyag tartással összefüggésben vetődött föl, amikor felelőtlen gazdájuk napokig étlen-szomjan, emberi felügyelet nélkül tartotta kalocsai ingatlanán jobb sorsra érdemes jószágait. Akkor az áldatlan állapotnak állatvédők bejelentése, illetve akciója nyomán vetettek véget.


–C–


Hozzászólások

kasi.laszlone 2011. május 26. 15:23

Tisztelt Kalohirek.hu

Először is köszönöm szépen, hogy felrakták az oldalukra esetünket.
Az ügy folytatása: elment a körzeti megbízott a gyanúsítottunkhoz, és van rá fültanunk, hogy a rendőr és a gyanúsított testvére megegyeztek. Azóta az ígérete ellenére nem jött vissza.

Kérem Önöket, segítsenek nekünk, mert nem szeretnénk a rendőrségre járni. Mind a ketten rokkantak vagyunk és nem tudunk a dolgok után menni. Az orvosi papírok itt vannak nálunk. Nem lehet hagyni, hogy ilyen esetek megtörténhessenek.

Segítségüket előre is köszönjük.

Szólj hozzá!

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére