Szerdán délelőtt a TV Paprika stábja felkerekedett és meg sem állt a hajósi pincefaluig, ahol aztán megejtették a Receptdaráló Extra című műsor soron következő felvételét. Itt került az igazi sváb recept szerint készült krumplilevesbe egy az egybe a fokhagyma, melynek, mint kiderült, az íze így is tökéletesen belesimul az ételbe, de a hagyma egyben kivehető marad, így biztosan nem harap rá, aki nem szereti.
A stáb a Kovács Borház udvarán, a borház több évtizedes gyakorlattal rendelkező főszakácsával, Julikával együtt igazi sváb, autentikus ételeket készített. Arról, hogy hogyan került a stáb Hajósra, Hegyi Dávid szerkesztő mesélt.
– Hogy az elején kezdjem, a Receptdaráló egy 2011 tavasza óta futó napi gasztroműsor a TV Paprikán. Minden adásban egy témát, egy különleges alapanyagot, illetve egy gasztronómiához kötődő helyszínt mutatunk be. Ehhez kapcsolódóan minden műsorban készül két étel, amit otthoni elkészítésre is ajánlunk nézőinkhez. Az étkeket többnyire Kovács Lázár készíti egyedül, kivéve az ilyen eseteket, mint a mostani is, hogy egy beszédes, jó humorú, remek szakácsot is találtunk a helyszínen – avatott be Hegyi Dávid a műsorkészítés rejtelmeibe.
Tőle azt is megtudtuk, hogy az első gondolatot egy a pincefaluról készített fotó indította be, ezt némi kutatás követte, ami közben gyorsan egyértelművé vált, hogy Hajós és a tőle négy kilométerre lévő pincefalu gyönyörű, és a környék gasztronómiája is figyelemre méltó.
Kovács Lázár a csapó csattanása előtt így nyilatkozott:
– Két, igazi sváb ételt készítünk ma a műsor keretében Julika nénivel. Az egyik egy igen tartalmas, burgonyából, galuskából és kolbászból álló gyors krumplileves. Mint megtudtam a leves története még azokra az időkre vezethető vissza, amikor jóval többen és jóval többet dolgoztak a szőlőben a környékbeliek, és amikor megfáradtan a munkából hazaértek, amíg a férfiak megetették az állatokat a sváb asszonyok „összedobtak” egy ilyen levest – mutatta be Lázár a készülő menü első fogását. A mesterszakács a főfogást sem tartotta titokban. Mint kiderült a főételnek a hajósiak által oly kedvelt pincepörköltet készített a séf, csülkös-cupákos, sertéshúsból készül egy kis combbal, paprikával, finom savanyúsággal és friss kenyérrel.
A videót a KalocsaTV készítette.
Ön is egy az egyben, mosás után, de a vékony papírszerű héj eltávolítása nélkül, a kis gerezdcsaládot egyben hagyva hajítja a fokhagymát a krumplilevesbe? Nem? Pedig a nagyok így csinálják.
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
