A közbiztonság érdekében
2010. február 01.,hétfő 19:46 |Molnár László alezredes, kalocsai rendőrkapitány a portált arról tájékoztatta: „Hasszilló Attila körzeti megbízott mellé vezényeltünk egyelőre egy fiatal kollegát, aki úgymond betanulja a körzeti megbízotti munkát, és a későbbiek során ott fogjuk kinevezni körzeti megbízottnak. Ez most annyit jelent, hogy a napi szolgálatot ketten látják el és majd ezt követően, amikor a munkatársunk is megfelelő képzettséggel rendelkezik, akkor ő is Hajóson teljesít majd szolgálatot.”
Molnár László bízik abban, hogy az, hogy mostantól ketten látják el a rendőri munkát, visszatartó erővel bír majd a bűnözőkkel szemben. „Erőfeszítéseket teszünk most is, hiszen a bevetési osztály Kiskunhalasról hetente egy alkalommal Hajós, Miske, Dusnok, Fajsz területén megjelenik és próbálják megelőzni a bűncselekményeket.”
-r-
