Kalohírek

 

Kistérségi tükör – Dunapataj

2011. január 24.,hétfő 09:41  |    (0)
Számos Kalocsa környéki település polgármestere értékelte már a 2010-es évet, ezen a héten Dunapataj első emberének, Dusnoki Csabának a véleményével folytatjuk sorozatunkat.
Megosztás: 

Szólj hozzá!

„Sikerült előrelépnünk munkahelyteremtésben”

Dusnoki Csaba, Dunapataj: „Tavaly novemberben Dunapatajon a munkahelyteremtés tekintetében sikerült előrelépnünk, ugyanis egy cipőfelsőrész-készítő vállalkozásban tizenkét embernek tudtunk munkát adni azáltal, hogy Dunapatajon biztosítottunk helyet a kft. új telephelyének. Remélhetőleg januárban és februárban további 10-12 főt alkalmaznak, hiszen a cégnek 2011 végéig fix szerződése és megrendelései vannak.

Ugyancsak jelentős eredményt értünk el a napközis konyhánk fejlesztésében, melyre közel húszmillió forintot fordítottunk. Lecseréltük a tetőt, a csapadékcsatornát, az előtetőket, a régi nyílászárókat és kifestettük az étterem belsejét is. Úgy vélem, így sokkal színvonalasabb körülményeket sikerült teremteni az itt tartott rendezvények lebonyolításához, nem beszélve arról, hogy az épület gazdaságilag is költség-hatékonyabbá vált.

Örömmel számolhatok be arról is, hogy a szűkös év ellenére a belterületi útfelújítási programunkat is folytattuk 2010-ben.  A gyűjtőutaknak tekinthető József Attila és Ady Endre utcák burkolata közel 30 millió forint értékben újulhatott meg.

Folyamatban lévő projektünk az általános iskolánk rehabilitációjának folytatása. Az intézmény épületének rekonstrukcióját követően most egy másik nagy fejlesztés valósul meg a Duna Menti Közoktatási Társulás valamennyi iskolájában. A szóban forgó pályázatot ugyanis még 2008-ban indítottuk el, és mostanra sikerült révbe érnünk vele. Általa jelentős informatikai eszközbeszerzésre kerül sor, körülbelül harminckétmillió forint értékben a dunapataji gesztorintézményben, valamint az ordasi és a géderlaki tagiskolákban is.”


V.I.

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére