A simogató tavaszi napsütésben látott neki a Kossuth Zsuzsanna középiskolából érkező önkéntes diáksereg, a SINOSZ helyi szervezete és a Parkgondozó Kft., a helyiekkel karöltve a negyvenszállási faluház és templom előtti terület megszépítésének. A környezet ébredése okán a fű megnőtt és a bokrok is metszőolló után kiáltottak – tudtuk meg Tihanyi Tibornétól, a körzet önkormányzati képviselőjétől, aki Sántha Bélánéval, az alapszolgáltatási központ vezetőjével együtt takarított.
– Összevontuk a kellemest a hasznossal, ugyanis a tanyagondnoki szolgálat pályázati támogatásból vásárolt eszközeivel a környezetvédelmi programunkat is megvalósítjuk most Negyvenszálláson – tájékoztatott Sántha Béláné, aki a fűnyírást, gereblyézést, szemétszedést koordinálta.
Tőle azt is megtudtuk: nem csak a templom környékének varázsoltak méltó környezetet, a kis falatozással egybekötött takarítás közösségépítő hatása sem elhanyagolható. Épp ezért újabb „kivonulást” terveznek, melyhez várják a csatlakozni kívánókat. Legközelebb a buszmegálló környékét teszik rendbe a szorgos kezek.
.jpg)
Rendet tettek és még közösséget is építettek a napokban Negyvenszálláson. A közel negyven fős társaság a faluház és a templom környékén vetette be kerti szerszámait. Eredményesen!
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
