Kalohírek

 

A harmadik „Év Beszállítója” díj sorozatban

2011. április 01.,péntek 14:53  |   
A fajszi Pata József Gépipari Kft. igazgatója, Pata József március 24-én Esztergomban sorozatban harmadszor vehette át a Magyar Suzuki Zrt. elismerő díját, mellyel a japán autógyártó minden évben kitünteti legkiemelkedőbben teljesítő beszállítóit.
Megosztás: 

Leginkább a Bajnokok Ligájához hasonlítható: a technikásabb, felkészültebb csapat képes továbbjutni és díjat kiérdemelni. Fajszon a felkészülés immár az ötödik csillagot nyerte el az 1996-os, 2004-es év és a 2008-2010-es időszak teljesítménye alapján. A gyártelepet megpillantva valami más, mint a megszokott. A messzire kéklő tetőkből közelebb érve parkosított (!) gyár tárul az ember elé. Tisztaság, rend, gépek glédában, dolgozók serényen.

Az igazgatót, Pata Józsefet és lányát, a kereskedelmi igazgatót, Dr. Pata Ildikót kérdeztük meg a díjról és annak hátteréről.
– Vállalatunk volt az egyetlen magyar a két japán tulajdonú beszállító mellett – vágott bele Pata Úr –, aki idén kiérdemelhette az elismerést. A Suzuki egy 100 pontos rendszerben, minőség, ár, logisztika és rugalmasság szerint értékeli partnereit. Cégünk idén 98 pontot ért el, és nyerte el újfent a díjat, melyre különösen büszkék vagyunk.

Hogy miként értek el ilyen sikereket? Pata Úr szerint a titok nyitja a termelési folyamataikban, hibamentes termékeikben és az innovációban van. A 2001-es új telephelyre költözés óta állandóan fejlesztés alatt áll technológiájuk, mely automatizált gépcsoportokká és robottechnológiává nőtte ki magát, így mára 2-3 kg-os alkatrészek legyártására is képesek. Fejlesztések terén megtorpanni az iparág jellegéből adódóan nem lehet, mivel a Suzuki újabb modell gyártásának elindítását tervezi.



A fajszi vállalat ezért a jövőben újabb négy darab nagyteljesítményű, 400-600 tonna nyomóerejű ZANI présgéppel és négy hegesztő-, illetve öt alkatrészmozgató Motoman robottal kell, hogy felkészüljön a nagyszériás termelésre. Ez egyben megnövekedett méretű és összetettebb alkatrészek gyártását jelenti a jövőben. Ehhez – ha mód van rá, Európai Uniós pályázati lehetőséggel élve – egy 1000 m2-es, 9,5m belmagasságú, darupályával és az alépítményben elhelyezett hulladékkiszállító rendszerrel felszerelt új csarnok építésébe is belevágnak, melyhez 200 m2-es szociális- és irodaépület kapcsolódik majd. A beruházás megvalósulásával egy magasabb technológiai szintre léphetnek, mégpedig a nagy alkatrészegységek automatizált gyártására, mellyel a Suzuki által elvárt bővítésnek, illetve az egyre növekvő és mind modernebb autóipar elvárásainak kívánnak eleget tenni.

Ennek ellenére a gazdasági hatásoktól a vállalat nem mentes, teszi hozzá a kereskedelmi igazgató. A 73 fős dolgozói állományuk megtartása mellett kiadásaikat növelte a januári 7%-os bérfejlesztés, továbbá az adóváltozások miatt keresetcsökkenést elszenvedő dolgozóik bérét is szükséges kompenzálniuk január közepe óta. A piaci helyzet sem kedvező, hiszen a szigorított gépjármű-finanszírozás visszafogta a túlnyomóan magánszemélyekből álló vásárlóerőt, így a Suzuki eladásait is.
A válság előtti 300.000 darabos éves termelés helyett idén mindössze 180.000 kocsit terveznek gyártani Esztergomban. Ám a japán autógyártó új piacokon igyekszik növelni globális eladásait, így bíznak benne, hogy a vállalat jövőben meg tudja valósítani a fejlesztéseket, és készen áll majd a 2013 második félévétől gyártásba kerülő új modellre.


Boros Gergő


Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére